30 C
Budapest
2022. augusztus. 10. szerda

Székely káposzta

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Székely káposzta

Hozzávalók 8 adagra

1,5 kg sertés lapocka
2 kg savanyú káposzta
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
10 dkg füstölt szalonna
1 ek pirospaprika
2 db paradicsom
2 db paprika
3 db babérlevél
1 kávéskanál őrölt kömény
ízlés szerint só
ízlés szerint őrölt bors

Elkészítés

Az apró kockára vágott húsos szalonnának kisütöm a zsírját, és ezen megdinsztelem a felaprított vöröshagymát és az áttört fokhagymát.

A húst kockára vágom, és rádobom a hagymára, sózom, borsozom, majd fehéredésig pirítom.
Ezután meghintem pirospaprikával, őrölt köménnyel, hozzáadom a babérlevelet, beledarabolom a paradicsomot és a paprikát. Télen lecsót adok hozzá.

A savanyú káposztát, ha szükséges átöblítem, hogy ne legyen nagyon savanyú és sós, persze mindenki saját ízlése szerint tegye ezt.

Ezután egy kicsit megvagdosom a káposztát, majd a húshoz adom.
Felöntöm annyi vízzel, ami éppen ellepi, és jól összekeverem.
Ekkor lezárom a kukta fedelét, és 35 percig “fütyültetem”.
Ha letelt az idő, kinyitom a kuktát, és tálalom.
Tejfölt és friss kenyeret kínálok hozzá.

Elkészítési idő: 90 perc

Jó étvágyat!

Forrás: extremesilverblog

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

83 ezer család számára hatalmas segítség a kamatstop

A kamatstop hatása pedig az emelkedő hozamkörnyezetben egyre jelentősebb A BUBOR mutató értéke ugyanis a magas infláció és az...

Az ukránok magukra vállalták a krími légibázis felrobbantását

Azonban az homályba borul, hogy ezt milyen katonai eszközökkel vitték véghez. Ahogy arról korábban beszámoltunk, kedden nagy robbanás történt egy...

Ezért nem érdemes üzemanyagot bespájzolni otthon

Az átlagos forgalomhoz képest az elmúlt nagyjából egy hétben jelentősen megnövekedett a benzinleszívó csövek forgalma. Ebben mintegy 200...

Egy orosz publicista nagyon súlyos vádakkal illette Putyint, már csak az a kérdés, hogy megéri-e a nyugati népszerűségét…

Egy orosz publicista szerint Oroszország államfője arra készül, hogy a zaporizsjai erőműben robbanást idézzenek elő, az ezzel kapcsolatos...
facebook