Home Főhírek Belföldi hírek Széchenyi-leszármazott: Orbán Viktortól azért tartanak, mert nem úgy táncol, ahogy Brüsszelben fütyülnek

Széchenyi-leszármazott: Orbán Viktortól azért tartanak, mert nem úgy táncol, ahogy Brüsszelben fütyülnek

Illusztráció. Orbán Viktor Miniszterelnök. Hirmagazin.eu

Egyszerre konzervatívnak és jövőpártinak, technológiapártinak kell lenni – szerintem manapság ez az egyetlen járható út.

Magyarország ilyen, lehet, Orbán Viktor miniszterelnöktől azért tartanak, mert nem úgy táncol, ahogy Brüsszelben fütyülnek – mondta Alexander von Schönburg író-újságíró, a németországi Bild főszerkesztőségi tagja, főmunkatársa, Széchenyi István egyenesági leszármazottja.

(Fotó: EPA/John Thys/ POOL)

Széchenyi Istvánnak fontos szerepe van családunk történetében. Sok portrénk van róla, és ha édesanyám nagyon meg akart dicsérni, akkor azt mondta, hogy „pont olyan vagy, mint István!”. Persze egyáltalán nem hasonlítok rá, de családon belül ez volt a lehető legnagyobb dicséret – mondta  Alexander von Schönburg a Magyar Nemzetnek. Valamikor olvastam, hogy nagy viták előzték meg a híd építését, a Széchenyi tervét ellenzők inkább kőből akarták megépíttetni, mert szépapám ötletét veszélyesnek tartották, ő azonban amolyan „tech freakként” csakis a legújabb technológiát volt hajlandó elfogadni. Ez meglep, nem tudtam, hogy ennyire rossz az állapota – tette hozzá.

Ironikusan azt is mondhatnám, hogy Széchenyi ellenzőinek mégis igazuk volt, és inkább kőből kellett volna megépíteni. De akkor nem vált volna nemzeti szimbólummá! Ez a korabeli csúcstechnológia volt, olyasmi, mint manapság egy önjáró autó, akkoriban csak az angolok tudtak ilyet alkotni.

A hidat helyre kell állítani, nem szabad veszni hagyni, mert Magyarország modernségének a jelképe,

és arra emlékeztet, hogy Magyarország felvirágzása az új technológiák befogadásával kezdődött. Érzelmileg igenis kötődöm a hídhoz, fájó, hogy ilyen az állapota. Ha máshogy nem megy, ha a városvezetés nem tudja vagy nem akarja renoválni, akkor azt ajánlom, hogy újítsák fel közadakozásból, és kapjon mindenki egy elismervényt arról, hogy hozzájárult a híd helyreállításához. Ha pedig végképp nem megy, akkor szedjenek hídpénzt, mint a régi szép időkben. Egyszerű: minél nagyobb a kocsid, annál többet kell fizetni, gyalog ingyen át lehetne kelni rajta. Ez a híd mindenkié, az egész magyarságé, társadalmi üggyé kellene tenni – emelte ki Alexander von Schönburg a Magyar Nemzet Online cikkében.

Ha azt nézem, hogy most Magyarországról hogyan gondolkodnak Nyugaton – főleg Németországban –, rengeteg párhuzamot találok Széchenyi István korával. Metternichék és

a bécsiek radikálisnak tartották Széchenyit, pedig egy középutat járó, modern gondolkodású ember volt, aki a nemesi privilégiumok eltörléséért, a közteherviselésért küzdött. Ugyanilyen radikálisnak látják ma Orbán Viktort, pedig ő is nyilvánvalóan liberális, kulturálisan konzervatív és Nyugat-párti politikus.

Noha az „új birodalom” része akar lenni, a németek mégis radikálisnak tekintik. Széchenyi is hitt a modern technológiában, hidat, vasutat akart építeni, Magyarországot egy modern állammá akarta formálni, de kulturálisan konzervatív volt – mondta Alexander von Schönburg.

Katolikus család vagyunk – Széchényi György személyében érseket is adtunk az országnak. Én katolikusként a magyar miniszterelnököt leginkább a családpolitikájáért tisztelem. De azt is látni kell, hogy Magyarország mindemellett egy nagyon modern ország, hisz Zala megyében okosváros épült állami pénzből, és nagyon fejlett, világszínvonalú autóipara van. Szerintem manapság ez az egyetlen járható út: egyszerre konzervatívnak és jövőpártinak, technológiapártinak kell lenni. Lehetséges, hogy

Orbán Viktortól azért tartanak, mert nem úgy táncol, ahogy Brüsszelben fütyülnek,

nem hajlandó lemondani a nemzeti eszméről és a határokról.

Alexander von Schönburg a Magyar Nemzetnek adott interjúban arról is beszélt, hogy a Fidesz egy liberális-konzervatív párt, hogyan mondhatják rá azt, hogy antiszemita? Magyarország nyugati percepciója tele van negatív propagandával és negatív sztereotípiákkal. Azt is mondják Nyugaton, hogy Orbán be próbálja kebelezni a médiát, de hát a legnagyobb és legnézettebb adó Magyarországon is a német RTL.

Felháborító, hogy ki akarják zárni a Fideszt az Európai Néppártból, mert ez ellenkezik a párt alapelveivel.

A néppártot Helmut Kohl kancellár tette naggyá, ismertem őt, többször is interjúztam vele, a temetésén is ott voltam. Magyarország és Orbán Viktor nagy csodálója volt, hisz tudta, hogy a vasfüggöny lebontása, a német újraegyesítés nagy részben a magyarok érdeme – mondta Alexander von Schönburg, és hozzátette, az Európai Néppártot egy olyan pártcsaládnak tekintette, melynek közös konzervatív értékei vannak, de a pártok véleménye eltérhet, nem kell mindenről ugyanúgy gondolkodniuk.

Az Európai Néppárt eredeti szellemiségével ellentétes ez a jelenlegi eljárás.

Aggódva nézem a fejleményeket, mert úgy látom, hogy a hollandok és a belgák lettek a hangadók, pedig a gondolkodásmódjuk teljesen ellentétes az olasz, a lengyel és a magyar gondolkodással. Ha őket engedjük irányítani, akkor nagy bajok lesznek Európában.

Orbán Viktor miniszterelnök 2016. április 19-én meglátogatta Helmut Kohl volt német kancellárt oggersheimi otthonában (Fotó: MTI/EPA/Daniel Biskup)

Ha Brüsszelben vagy Aachenben laksz, a Rajna vidékén, persze, hogy nem érted, mit jelent a nemzet, mert azt sem tudod, hogy igazából hol vagy. Egy kicsit Franciaországban, egy kicsit Németországban, egy kicsit mindenhol, hát akkor persze, hogy azt gondolod: mi értelme van a határoknak – mondta Alexander von Schönburg. Hozzátette,

azért nem akarnak nemzetekről hallani, mert azt sem tudják, hogy mik azok.

Jelenleg nincs erről vita, így ők állnak nyerésre. Ha nem úgy gondolkodsz, mint ők, egyszerűen félrelöknek. Örülök, hogy van egy Kurz-kormány Ausztriában, egy konzervatív kormány Lengyelországban és egy Orbán-kormány Magyarországon, de az a probléma, hogy ezeket az országokat lenézik. Azt mondják, hogy „ti le vagytok maradva, de mi türelmesek vagyunk, egy nap úgyis úgy fogtok gondolkodni, mint mi, de ne aggódjatok, türelmesek vagyunk”. Ez a fajta hozzáállás felháborító! Ezért mondtam, hogy Magyarországnak egyszerre kell lennie a legkonzervatívabb és technológiai értelemben a leghaladóbb országnak egész Európában. Nem engedhetjük meg, hogy Brüsszel és Hága az európai projektet eltérítse – zárta gondolatait Alexander von Schönburg.

A címlapfotó illusztráció. 

hirado, magyarnemzet, Hirmagazin.eu

ElőzőVigyázz, gyerekek! – videó (Az ORFK figyelemfelhívó kisfilmje)
KövetkezőSzörnyű tragédia: tíz gyermekkel végzett egy, a futballpályára csapó villám
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás