23.3 C
Budapest
2023. június. 1. csütörtök

Százmilliókat mostak tisztára és kézigránátokat tartottak maguknál

Dátum:

Megosztás:

Az ügyészi indítvánnyal egyezően a Székesfehérvári Törvényszék – első fokon, részben jogerősen – különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntette és további bűncselekmények miatt ítélt el tíz embert; a vádlottak 2013-at követően egy német cég sérelmére elkövetett csalásból származó több százmillió forintot mostak tisztára.

A Fejér Megyei Főügyészség az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, egy vádlott börtönbüntetést és közügyektől eltiltást, hét vádlott próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést, míg egy-egy vádlott pénzbüntetést, illetve közérdekű munka büntetést kapott.

Az elsőfokú ítélet négy vádlott esetében nem jogerős ügyészi fellebbezés, illetve az ítélethirdetéskor a vádlottak és védőik távolmaradása miatt, míg a további hat vádlottal szemben jogerőre emelkedett.

A vádlottakat irányító személy 2013-ban állapodott meg ismeretlen személyekkel abban, hogy egy németországi cég sérelmére ismeretlenek által elkövetett csalásból származó vagyoni előnyt egy magyarországi, e célból alapított gazdasági társaság számlájára továbbítják, majd onnan a pénz egy részét tovább utalják egy kínai számlára, míg a további összeget a számláról felveszik vagy más módon felhasználják.

Csaknem 300 millió forintnyi euro átutalása megtörtént,

amelyből a vádlottak valamelyike tovább utalt mintegy 180 millió forintot egy kínai számlára, mintegy 20 millió forintot pedig különböző dunántúli városokban készpénzben vettek fel. A fennmaradó 100 millió forintot a gyors nemzetközi bűnügyi együttműködés eredményeként a nyomozó hatóság zárolta, majd visszautalta a sértett cég részére.

További két vádlott hasonló pénzmosásban állapodott meg ismeretlen társaikkal, a csalást egy francia cég sérelmére valósították meg, az okozott kár mintegy 26 millió forint volt.

A sértett cég képviselője azonban észlelte a bűncselekményt, arról értesítette a hatóságot, amely az összeget zárolta és visszautalta. A vádlottak egyike a fentieken túl három összeszerelt kézigránátot is tartott magánál, amelyeket a nyomozóhatóság lefoglalt.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Bruce Willis, Kevin Dillon – Táv-felügyelő (Wire Room) – Bruce Willis egyik utolsó filmje – videó

Bruce Willis egyik utolsó filmje, amelyben ismét egy hőst alakít, .. fordulatos, izgalmas esti szórakozás! Teljes film magyarul: Táv-felügyelő (Wire...

Rendkívüli hír! .. Megszavazta az Európai Parlament: Magyarország alkalmatlan az uniós elnökségre

Az állásfoglalást 442 EP-képviselő támogatta, és csak 144 szavazott ellene. Az Európai Parlament csütörtökön megszavazta azt az állásfoglalást, mely...

Az Európai Bizottság és a kínai vezetés is aggódik a mesterséges intelligencia veszélyei miatt

Az EB korlátozásokat vezetett be az MI-eszközök használatára, Kína pedig még szigorúbban tervezi ellenőrizni az internetes adatforgalmat. A ChatGPT...

Megosztó TRIANON

Trianon miért fontos a magyarok egy részének, és a másik részének miért nem? - erre a kérdésre keressük a...