6 C
Budapest
2022. december. 6. kedd

Százhatvannal ment a miniszteri különvonat

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

forrás: MTI

Elkészült a Szajol-Püspökladány közötti vasútvonal felújítása: Magyarország legnagyobb vasúti fejlesztését csütörtökön adták át a püspökladányi vasútállomáson.

 Elkészült a Szajol-Püspökladány közötti vasútvonal felújítása

Az avatóünnepségre Törökszentmiklósról – a néhány percen át óránként 160 kilométeres sebességgel haladó – különvonattal érkező Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a térség országgyűlési képviselője kiemelte: a közel 121 milliárd forintos beruházás támogatásával a nemzeti ügyek kormánya kétmillió ember közlekedésének és ezáltal életminőségének javításához járult hozzá.

A Budapest-Debrecen-Nyíregyháza 100-as vasútvonal a Tiszántúl, a Sárrét közlekedési tengelye, ütőér a térség számára, amely kihat a gazdaságra, a turizmusra egyaránt – tette hozzá. Fazekas Sándor emlékeztetett rá, hogy a példaértékű beruházás tervezése már 1990 környékén elkezdődött, s hosszú évek munkája kellett hozzá, hogy megvalósuljon.

DEBRE20151105003
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter (k) beszédet mond a felújított Szajol-Püspökladány közötti vasútvonal avatóünnepségén a püspökladányi vasútállomáson 2015. november 5-én. Mellette Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója (b) és Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

“A nemzeti ügyek kormánya számára a vidék rendkívül fontos, amit bizonyít most Magyarország legnagyobb vasútfejlesztése” – jegyezte meg a tárcavezető.

Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette: a megújult vasúti pályán a decemberi menetrendváltozástól felújított szerelvények közlekednek majd, a vasúttársaság pedig saját forrásból megkezdi a kisújszállási, a karcagi és a püspökladányi állomásépületek felújítását.

Folytatódik a 100-as vasúti pálya építése is: a következő fejlesztési szakaszban Püspökladány és Debrecen között korszerűsítik a vasútvonalat – mondta a vezérigazgató.

Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta: a most elkészült csaknem 70 kilométeres vasúti pályán óránként 160 kilométeres sebességgel haladhatnak a vonatok, korszerű biztosítóberendezéseket telepítettek, öt állomáson peronaluljárókat építettek, a vonal mentén közúti alul- és felüljárók készültek.

Ismertetése szerint a 2007-2013 közötti európai uniós költségvetési időszakban 34 kilométer gyorsforgalmi út, 1100 kilométer közút és 540 kilométer vasúti pálya épült, illetve korszerűsödött az országban.

Ugyanebben az időszakban elkészült továbbá 73 állomás és megállóhely, 40 közúti alul- és felüljáró, 42 gyalogos felüljáró, 60 peron, 173 ezer négyzetméter zajvédő fal és 6100 P+R parkolóhely – sorolta a NIF kommunikációs igazgatója hozzátéve, hogy a munkák 2016-ban folytatódnak: mintegy 130 kilométer hosszú vasútfejlesztés kezdődik meg jövőre.

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Lengyelország után újabb országba csapódott be egy rakéta

Rakétát találtak moldáv határőrök Briceni közelében, az ország északi csücskében – áll a moldáv belügyminisztérium közleményében. A hétfői, Ukrajnát ért...

Itt a döntés: Timi nyerte el Árpa Attila szívét! A Nagy Ő miatt akár gyereket is vállalna a műsor győztese

Három hét után meghozta a végső döntést Árpa Attila. A Nagy Ő hétfői, utolsó adásban már csak két hölgy...

Figyelem! Lőfegyver lehet a TOP-listás körözött személynél! – Ne próbáljátok meg feltartóztatni, hívjátok bármelyik rendőri számot!

Hazai-, európai- és nemzetközi elfogatóparancs van érvényben a nagyon veszélyes rabló, Sütő Ferenc ellen. Forrás és nyitókép: police.hu Hirmagazin.eu

Vlagyimir Putyin kitiltotta az orosz médiából az „LMBT-propagandát”

Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta azt a törvénymódosítás-csomagot, amely megtiltja az a médiában az LMBT-aktivistáknak a nemi átalakítással...