Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Szatír támadt az ellenzéki képviselőnőre Szombathelyen: a mankójával verte ágyékon a rémet

Szatír támadt a fiatal nőre..

Szatír támadt a fiatal nőre./ Fotó: gettyimages

Fotó: gettyimages

Még mindig elfogja a rosszullét, ha eszébe jut, mi történt vele, azt a szombathelyi ellenzéki képviselőt, akit szatír próbált megtámadni fényes nappal a nyílt utcán.

A harcias amazon azonban szerencsére nem bénult le az ijedtségtől, sőt azonnal cselekedett, amikor kiszúrta a beteg hajlamú férfit.

Segítségére mankója volt, amit egy korábbi sérülés miatt kell használnia.

A fiatal édesanya felidézte a megrázó és igencsak gyomorforgató pillanatokat.

– Teljes lelki nyugalomban bicegtem hazafelé, fényes nappal a város két játszótere között, amikor észrevettem, hogy egy férfi jön mögöttem és cicceg. Hátranéztem és akkor megláttam, hogy pár méterre önkielégítést végez. Mivel sajnos már korábban is történt velem hasonló, még Budapesten, tudtam, hogy nem fagyhatok le, mert különben megérzi az ijedségemet és a tehetetlenségemet, és akkor ki tudja, mit tesz velem – mondta az anyuka, aki kérte, ne írjuk ki a nevét.

– Hiába utáltam a mankómat sokszor, amióta csak azzal tudok közlekedni, most nagyon jól jött, a lába közé suhintottam vele, és ettől a pali úgy megriadt, hogy futásnak eredt. Így megmenekültem, de azt csak remélni merem, hogy más nővel szemben nem próbálja meg ugyanezt. Ami még nagyon megdöbbentő volt számomra, hogy a 40 év körüli férfi teljesen jól öltözött volt, ha szembejön velem az utcán, biztos, hogy békés családapának és nem egy perverz szatírnak nézem. A feljelentésen még gondolkodom, de úgy vélem, nem teszek, hiszen tapasztalatom szerint nem igazán történik semmi hivatalosan az ilyen jellegű ügyekben. Amikor a fővárosban ért ilyen, sőt durvább inzultus, a hatóság segítségét kértem, sok értelme azonban nem volt – tette hozzá az édesanya.

A neve elhallgatását kérő nő Facebook-oldalán számolt be az esetről, amelyre rengeteg hozzászólás érkezett. A legtöbben azonnal elégtételt vettek volna a támadón, ha sikerülne őt azonosítani. „Nyomasztó érzés egy ilyen szituáción átesni. Amikor azt érzed, egy tárgy vagy, egy ki…szott guminő, csak valami és nem valaki. A félelem, hogy vajon a f…verésből lesz-e több, hogy megtámad-e, ha beszólsz, hogy bucira veri-e a fejed….” – írta válaszában a sértett nő.

A pszichológusok szerint a péniszüket nyilvánosan, idegeneknek mutogató férfiak nagy része exhibicionista, akik abban a tévképzetben élnek, hogy az áldozat riadt tekintete a férfiasságuk hatalmas méretének szól. Ez elégedettséggel, sőt nemi izgalommal tölti el, nem egy ilyen férfi már csak akkor tud elélvezni. Célpontjuk legtöbbször a gyerekek, illetve a kiszolgáltatott emberek, nem ritkán a fogyatékkal élők. Tőlük kapják meg ugyanis azt az „extra” ijedtséget, amely felizgatja őket. Amit tehetünk ellenük: az a határozott fellépés, szidalmazni azonban tilos, mert az agressziót válthat ki belőle.

blikk, Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Ez egy nagyon érdekes és hasznos fejlesztés! A vadbalesetek komoly problémát jelentenek az utakon, különösen éjszaka és a vadmozgás szempontjából aktív időszakokban.

Géza

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza
Megszakítás