Az SB6-os kategóriában versenyző Száraz Evelin hetedik lett a 100 méteres mellúszás döntőjében, míg az S10-es mezőnyben induló Pap Bianka nyolcadik helyen végzett a 100 méter gyors fináléjában a párizsi paralimpián.

Csirkepörkölttel hangolt a délutáni döntőre az úszó Pap Bianka a paralimpia negyedik napján, miután második párizsi versenyszámában, száz méter gyorson második helyen ért célba az előfutamában, összesítésben pedig az ötödik legjobb idővel jutott a fináléba, de lehetett volna ez jobb is, mert a végén kicsit kiengedett. Ez még mindig nem a fő száma, és már korábban említette, hogy a száz hát, a kétszáz vegyes és a négyszáz gyors előtt kiköltözik a faluból az uszoda mellé, hogy azokra még jobban koncentrálhasson, mint a bemelegítő számaira.

Az esti úszódöntőkben két magyarnak lehetett szorítani, de egyikőjüknek sem úgy sikerült a fináléja, ahogy tervezték. Száraz Evelin számában, száz méter mellen nem rendeztek selejtezőt, hanem rögtön döntőt, amelyben a második ötvenre hatodik helyen fordult, és a célig még bekerült elé az amerikai riválisa is, így végül a hetedik helyen zárt. A brit Maisie Summers-Newton viszont alaposan belehúzott, paralimpiai rekorddal szerezte meg pályafutása negyedik aranyérmét – ahogy Tokióban, Párizsban is duplázott, száz mellen és kétszáz vegyesen is bajnok lett.

A magyar csapatból a paralimpiai bajnok Pap Bianka vállalta magára a legtöbbet azzal, hogy öt versenyszámban is indult, de akárcsak az első, a második sem úgy alakult, ahogy szerette volna. Bár az éremhez bravúr kellett volna, a telt házas La Défense Arénában száz gyorson nem sikerült jól a rajtja, a falhoz csak hatodikként ért, és a jó hajrá is elmaradt, így végül a nyolcadik helyen csapott a célba. Neki arra kell figyelnie, hogy ez a két gyengébb eredmény nehogy rossz hatással legyen a folytatásra, mert most jön az a három versenyszám, amelyekben egy arany- és két ezüstérmet szerzett a tokiói paralimpián.

paraolimpia,magyarok,eredmények
Pap Bianka (Fotó: Szabó Miklós)

A nap legjobb magyar eredménye az ötszörös Európa-bajnoki bronzérmes asztaliteniszező Arlóy Zsófia nevéhez fűződött, aki párosban már bemutatkozott Szvitacs Alexával az oldalán, és bár kikaptak, kifejezetten jól játszottak. Arlóy egyéniben az egyiptomi Hagar Elszajeddel kezdett a tizenhat között, és nagyon simán, három szettben legyőzte, bizonyítva ezzel, hogy remek formában érkezett harmadik paralimpiájára. A keddi negyeddöntőben a német Juliane Wolf lesz az ellenfele, aki eddig inkább párosban ért el kiemelkedő eredményeket, bár egyéniben is van egy világbajnoki bronzérme, igaz, azt még tíz évvel ezelőtt szerezte Pekingben.

Hétfőn két címvédőnk is beszáll a küzdelmekbe Párizsban, az asztaliteniszező Pálos Péterre a tizenhat között hongkongi ellenfél vár, az úszó Illés Fanni pedig immár édesanyaként próbálja megvédeni a címét száz mellen.

SZÁRAZ 7. HELYE

Videó

PAP 8. POZÍCIÓT ÉRŐ ÚSZÁSA

Videó

ÚSZÁS, NŐK
S10, 100 M 
1. Emeline Pierre (Franciaország) 1:00.49
2. Aurelie Rivard (Kanada) 1:00.82
3. Alessia Scortechini (Olaszország) 1:01.02
…8. PAP BIANKA 1:01.63
SB6, 100 M MELL
1. Maisie Summers-Newton (Nagy-Britannia) 1:31.30 
2. Liu Tao-min (Kína) 1:32.25
3. Ng Cseuk Jan (Hongkong) 1:34.15
…7. SZÁRAZ EVELIN 1:47.84

ASZTALITENISZ, NŐK
WS8, NYOLCADDÖNTŐ
Arlóy Zsófia–Hagar Elszajed (egyiptomi) 3:0 (4, 5, 6)

Arlóy Zsófia, para-asztaliteniszező: „Nem volt egyszerű, mert az egyiptomi volt az egyetlen a mezőnyben, akit sosem láttam élőben, a korábbi meccsei alapján volt egy elképzelésünk arról, mit kell játszanom. Vígh Zsolt szövetségi edzővel és tréneremmel, Milos Imrével előre megbeszéltük a taktikát, szerencsére ezen nagyon keveset kellett változtatnom. A meccset elején rögtön kaptam egy csuszát és egy neccet, ami nem volt kifejezetten jó, de örülök, hogy kontrolláltam az egészet, és feküdt nekem, hogy végig támadhattam a mérkőzés során.”
Pap Bianka, paralimpiai 8. úszó: „Jobbat vártam magamtól, mérges vagyok magamra. Nem tudom mi történt, nem megy… A legjobbammal, amit három éve Tokióban úsztam, most második lettem volna. Soha nem ment még ilyen rosszul a száz gyors, ennél mindig jobbat úsztam, ez nagy csalódás. Mentem a végül győztes francia lánnyal, és azt hittem, a végén én is meg tudok indulni, de ezúttal nem tudtam úgy, ahogy szoktam. Elsavasodtam, és úgy éreztem, csak egy helyben kapálódzok. Remélem, a többi számomban jobb teljesítményre leszek képes.”
A párizsi paralimpia egyik legnagyobb figurája a 41 éves amerikai paraíjász, Matt Stutzman, aki karok nélkül született, szülei lemondtak róla, és egy iowai család fogadta örökbe. Mint minden máshoz, az íj kezeléséhez is a lábát használja, és nem is akárhogy, ugyanis 2015 decembere óta tart egy világcsúcsot a sportágban, méghozzá a legnagyobb távolságról leadott pontos lövés rekordját – 283.5 méterrel. Eddig két paralimpián vett részt, 2012-ben Londonban és 2016-ban Rio de Janeiróban, előbbin ezüstérmet nyert, és elképesztő az az energia és vidámság, ami árad belőle. Párizsban a nyolcaddöntőben a finn Jere Forsberget győzte le, a negyeddöntőben az Európa-bajnok brit Nathan MacQueensme tudta megállítani, akárcsak a négy között a kínai Ho Ce-hao, a döntőben pedig Aj Hiszn-liang, így harmadik paralimpiáján végre megszerezte a legfényesebb érmet.

Forrás

Hirmagazin.eu