15.2 C
Budapest
2024. május. 6. hétfő
HomeFőhírekBelföldi hírekSzanyi nekiment Ujhelyi Istvánnak

Szanyi nekiment Ujhelyi Istvánnak

Clipboard154 1024x591
Forrás: M1 Híradó | 2015. 02. 09. 19:57:22

Gyurcsány Ferenc híveihez sorolta párttársát, Ujhelyi Istvánt Szanyi Tibor. Az MSZP-s európai parlamenti képviselő egy interjúban azt nyilatkozta, hogy Ujhelyi István a Demokratikus Koalíció két képviselőjével együtt puccsot követett el ellene, amikor elfogadták a lemondását a DK és az MSZP EP delegációjának vezetői posztjáról. Ujhelyi István közösségi oldalán erre azt írta: Sajnálja, hogy Tibor lába alól kicsúszott a talaj. Hozzátette: Volt idő, amikor felnézett rá.
Három Gyurcsányista összeállt egy baloldali ellen – saját párttársát Ujhelyi Istvánt is Gyurcsány Ferenc hívei közé sorolta Szanyi Tibor a Hír 24-nek adott interjújában. Az MSZP-s Európai Parlamenti képviselő szerint képviselő társai puccsal távolították el a szocialisták és a Demokratikus Koalíció közös delegációjának vezetői posztjáról. Szanyi Tibor hozzátette: már a nyári megválasztásakor sokaknak megmondta, hogy ezek legkésőbb az ősszel neki mennek.

A szocialista politikus tavaly október ajánlotta fel lemondását miután kiderült, hogy az Európa Parlament költségén megutazta és vendégül látta a gój motorosokat Strasbourgban. A lemondását Ujhelyi István, Molnár Csaba és Niedermüller Péter pedig el is fogadta, az új vezető Ujhelyi István lett.

Ujhelyi István a közösségi oldalán minősíthetetlennek nevezte Szanyi Tibor nyilatkozatát. Azt írta: „Tibor alól kicsúszott a talaj. Volt idő, amikor felnézett rá”.

Az interjúban Szanyi Tibor többször is említi Gyurcsány Ferencet. Úgy fogalmaz: ő az, aki tönkretette a pártot és azt is mondja róla, hogy amióta kilépett a MSZP-ből, folyamatosan ekézi őket.

Szanyi Tibor korábban is többször bírálta Gyurcsány Ferencet. 2013 novemberében például azt mondta: „Mondjuk ki, egy mentálisan megzakkant bolsi-milliárdossal nem lehet normális jövőt építeni!”.

2013 októberében pedig egyenesen elmegyógyintézetbe vagy börtönbe küldte volna Gyurcsány Ferencet Szanyi Tibor. „Ezt sehogy nem kell értelmezni, én nekem személy szerint egy ötletem van, vagy Lipótra vagy a Csillagba. Ennyi.” – közölte Szanyi Tibor, EP-képviselő.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem