15.7 C
Budapest
2023. szeptember. 24. vasárnap

Szándékos autógyújtogatás-sorozat borzolja a pécsiek kedélyét

Dátum:

Megosztás:

Zsi­nór­ban négy autót gyúj­tot­tak fel is­me­ret­le­nek, mil­liós kár ke­let­ke­zett. Ugyan­azt a tet­test sej­tik a hát­tér­ben.

Ismeretlen és rejtélyes autógyújtogatótól rettegnek a pécsiek: a piromániás egy éjszaka alatt négy autót intézett el, ráadásul nem tudni, mikor és hol csap le legközelebb.

Először a pécsi Pala közben gyújtottak fel egy autót, ott a tulajdonosnak szerencséje volt, mert hamar észrevette és eloltotta a tüzet. Véletlenről szó sem lehetett: az autó szélvédőjét kitörték, és a hátsó lámpánál gyújtották a tüzet.

Egy kilométerre ettől a helyszíntől már nem járt olyan jól az autó tulajdonosa, utcán álló autója annyira lángolt, hogy a tűzoltókat kellett riasztania. Autója teljesen kiégett, több millió forintos anyagi kár keletkezett.

Később szintén a pécsi Róka utcában gyújtott fel valaki, vélhetően ugyanaz a személy, egy gépjárművet, ráadásul növelte is a tétet, ezúttal egy viszonylag új Renault autót szemelt ki magnak. A tulajdonos pechjére a csomagtartóban egy drága szerszámkészletet is tartott, ez is a tűz martalékává vált.

Szán­dé­kos au­tó­gyúj­to­ga­tás-so­ro­zat bor­zolja a pé­csiek ke­dé­lyét

Fotó: babara.hu Lángoló autó a pécsi Róka utcában

A negyedik esetet először véletlennek tartották, a tulajdonos azt hitte, hogy zárlatos lámpája miatt gyulladt ki autója, de hamar kiderült, hogy itt is szándékosan okozták a tüzet.

Három nappal ezelőtt Pécsett szintén teljesen kiégett egy autó a Bükkös-tető utcában, azt nem tudni, hogy annak is köze van-e a tegnap éjjeli sorozathoz. A rendőrség most azt vizsgálja, állhat-e valamilyen bosszú a háttérben, vagy csak egy őrült ámokfutó tevékenykedett.

Forrás: Ripost

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Matthew McConaughey – Gyilkos Joe (Killer Joe), amerikai thriller – videó (18+)

Chris-re, a huszonkét éves drogdílerre rájár a rúd. Ám a dolgok rosszról még rosszabbra fordulnak, mikor alkalmazza a...

Jennifer Love Hewitt – Ügyféllista (The Client List) – videó

Samantha Horton egy texasi kisvárosban él a családjával. Az egykori szépségkirálynő hajdan szebb napokat látott, most viszont nehéz...

Üzent Zelenszkij a lengyeleknek: Vagy minket támogattok, vagy az oroszokat

Az ukrán elnök szerint, aki nem támogatja őket, Oroszországnak segít. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kanadába látogatott, ahol Justin Trudeau...

Angliában a migránsokat legalább háromcsillagos szállodákban kell elhelyezni

A belügyminisztérium által kiadott közlemény szerint mivel a lakhatásuk költsége napi 8 millió fontra emelkedett, így ez a...