Home Főhírek Gazdaság Számos pozitív változással kezdjük az újévet

Számos pozitív változással kezdjük az újévet

Adócsökkentésekkel és családtámogatásokkal segíti a kormány idén is családokat és a munkavállalókat.

Január elsejétől emelkedik a minimálbér és a szakmunkásoknak járó bérminimum, tovább nő a kétgyermekes családok adókedvezménye, olcsóbb lesz például a tartós tej, a kisvállalatok pedig ezután még kedvezőbb feltételek mellett adózhatnak.

Havonta több tízezer forint is érkezik a SZÉP-kártyákra, ami az egyik legnépszerűbb béren kívüli juttatási forma – hangzott el az M1 Híradójában. Szálláshelyre 225 ezer, vendéglátásra 150 ezer, szabadidőre pedig 75 ezer forint adható. A SZÉP-kártyákra utalt pénz – ahogy eddig – 2019-ben is adómentes marad.

Csakúgy, mint például a bölcsődei vagy óvodai ellátásra és az önkéntes pénztárakba fizetett összeg. Januártól azonban az Erzsébet utalvány, a helyi bérletek kifizetése, vagy az albérlettámogatás után a munkáltatóknak már adózniuk kell.

Több termék és szolgáltatás áfája csökkent

A Pénzügyminisztérium közlése szerint január elsejétől húsz százalékkal emelkedett a népegészségügyi termékadó is. Ez azt jelenti, hogy az egészségügyi kockázatot jelentő ételekért és italokért – például az energiaitalért, vagy ételízesítőért – többet kell majd fizetni a boltokban.

Több termék és szolgáltatás áfája viszont csökkent: kevesebb lett a bankadó, 20 ezer forintig pedig minden lakossági átutalás mentesül a pénzügyi tranzakciós illeték alól. A sertés-, a baromfihús, a tojás, a hal és a friss tej után pedig januártól az UHT, vagyis a hosszan friss, hűtést nem igénylő tejek áfája is 5 százalékra csökkent. Ezzel egy négyfős család akár hétezer forintot is spórolhat évente.

Bővül a csok

A családokat a kormány emellett a családtámogatások bővítésével segíti. A családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) idén már a kétgyermekes családok is felvehetik a 10 millió forintos támogatott kamatozású hitelt. A nagycsaládosok kedvezményes hitelét pedig a kormány 15 millió forintra emelte.

A kétgyermekesek adókedvezménye a duplájára nőtt: az újévben havi 40 ezer forintos támogatással számolhatnak. Januártól 2 éves korig jár a diplomás GYED és bevezetik a beteg gyermekek otthongondozási díját is, ami a gyermek életkorától függetlenül bruttó százezer forint.

Emelkedik a minimálbér

„A kormány a továbbiakban is számít azok támogatására, akik napról napra munkájukkal hozzájárulnak Magyarország erősödéséhez, és ők is számíthatnak a kormányra” – mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

Idén ráadásul több mint 1 millió 200 ezer ember vihet haza több pénzt a munkahelyéről, ugyanis 8 százalékkal, összesen 149 ezer forintra emelkedett ugyanis a minimálbér. A garantált bérminimum mostantól 195 ezer forint lesz, mindezt 2020-ban újabb 8 százalékos emelés követi majd.

A kkv-szektort is támogatja a kormány

A béremelésekkel egy időben elengedhetetlen a kis- és közepes vállalkozások további támogatása – erről Csath Magdolna, közgazdász beszélt az M1-en. A szakértő fontos intézkedésnek nevezte, hogy a kormány 8 millió forintról 12 millióra emelte a kis- és középvállalkozások adómentességének határát. A kiscégek ezzel amellett, hogy 10 milliárd forintot spórolnak, megszabadulnak az áfabevallás kitöltésének kötelezettsége alól.

Januártól ráadásul a nyugdíj mellett dolgozók után csak a 15 százalékos személyi-jövedelemadót kell fizetniük, valamint a két százalékos szociális hozzájárulási adócsökkentés is több mint 190 milliárd forintot hagy a cégeknél.

Csath Magdolna hozzátette: a hazai kisvállalatok támogatása a következő időszakban is fontos állami feladat lesz. Ezek a cégek ugyanis a külső függőséggel szemben a hazai gazdaság további stabilitását erősítik.

forrás: M1

ElőzőHalálos áldozatokkal járó árvizek pusztítanak a Távol-Keleten
KövetkezőKomoly változás a sürgősségi betegellátásban
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás