Hirmagazin
Image default
Egészség - betegségÉletmód hírek

Szakértö: Nagy a baj, ha 5 perc alatt elalszik a lefekvés után, viszont egy másik szakértő azt mondja, hogy ez nagyon is jó!

Az alváskutatók egyik része azt állítja, hogy ha valaki öt percen belüli el tud aludni, az rossz dolog. Ugyanis ha ez a helyzet, az azt jelenti, hogy egészségtelen alvási szokásai vannak.

Akinek öt percnél kevesebb időbe telik elaludni, az valószínűleg durva alváshiányban szenved – írja alvásszakértőre hivatkozva a sassy.hu.

Az ideális időtartam, amelyen belül el lehet aludni, körülbelül 15-20 perc. Persze az sem jó, ha rendszeresen több mint fél órát vesz igénybe az ilyesmi, az egy másik alvászavar jele.

A legfrissebb hírek itt!

Egyébként egy felnőtt embernek átlagosan 7-9 óra alvás az optimális, de az sem baj, hogy napközben tud egy szűk órát durmolni.

A lényeg azonban az, hogy ne feküdjön be az ágyba addig, amíg nem akar aludni.

A szakértők másik része pedig azt mondja, hogy ha álmos vagy, feküdj le, ne zsarold ki a szervezetedet, és aludj el a lehető legrövidebb idő alatt, mert ebben az esetben tudsz eéjutni a mélyalvás állapotába, amely mélyalvás, köztudottan, megnöveli az életed élettartamát!

Te hogy alszol? Írd meg kommenteben! Hirmagazin.eu

Nyitókép: Pexels.com

Kapcsolódó hírek

Vitaminok szerepe a hormonális egyensúly megőrzésében a változókor után

Kovács Karolina

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. március 22-én az Ő névnapjukat és a március 22-én születettek születésnapját ünnepeljük! + órás időjárás mára, orvosmeteorológia mára, pollentérkép mára, országos pollen-naptár, időjárási előrejelzés 30 napra.. Legyen szép napotok!

Kovács Karolina

Egyre rosszabb a magyar egészségügy helyzete – mit tehetünk ellene?

Géza