Home Főhírek Külföld Szakértő: ezért eshetnek egymásnak az olaszok a járvány után

Szakértő: ezért eshetnek egymásnak az olaszok a járvány után

Érdek- és társadalmi csoportok közötti komoly ellentétektől tart a járványhelyzet utánra Matteo Salvini, aki 100 milliárd eurós mentőcsomag igényéről beszél, miközben a kormány 25 milliárd eurós intézkedéseket fogadott el.

Giuseppe Conte szombaton sürgősségi források odaítélésről döntött.

Giuseppe Conte kormányfő szombat este bejelentette: 4,5 milliárd euró azonnali költségvetési támogatással segítik az új koronavírus-fertőzés miatt anyagilag nehéz helyzetbe jutott olaszokat az élelmiszer-, gyógyszer- és létfontosságú cikkek vásárlásban. A munka és bevétel nélkül maradtak támogatására kérte a nagyvállalatokat, termelőket is.

Az összeget az úgynevezett nemzeti szolidaritási alapból a polgármestereknek utalják át. Ezen kívül a polgári védelem forrásaiból

további 400 millió eurót osztanak szét a majdnem nyolcezer olasz város között

olyanok számára, akiket „ezzel a bevásárlásban segíthetnek”.

Giuseppe Conte miniszterelnök kijelentette, a hetek óta tartó vészhelyzetben vannak olaszok, akik kezdenek anyagi nehézségbe kerülni. „Éreztetni akarjuk az állam konkrét segítségét” – mondta Conte hangsúlyozva, hogy

egész Olaszország „ugyanabban a csónakban evez”, és szolidaritási láncra van szükség.

Az olasz kormányfő hozzátette, az utolsó erejéig azért fog küzdeni, hogy az Európai Unió is méltó választ adjon a járvány teremtette kihívásra.

„Nem fogok úgy bekerülni a történelembe, hogy felelősnek tartsanak, mert nem tettem meg mindent az európai polgárokért. Utolsó csepp verejtékemmel és erommel azért küzdök, hogy erős, élettel teli és egységes európai választ adjunk” – jelentette ki Conte.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kijelentéseire utalt, aki elutasította a Róma által is szorgalmazott „koronakötvények” tervét. Conte azt hangoztatta, a javaslatot Róma nem a bizottságnak, hanem az eurócsoportnak tette, „és a kérdés még nincs lezárva”.

A legfrissebb hírek szerint 10 ezer fölé emelkedett az áldozatok száma, míg a fertőzötteké 92 ezer. Az elhunytakról is megemlékezett a kormányfő.

Salvini forradalmat vizionált

A héten belpolitikai vita tárgya is lett a kormány eddigi csomagja. Amikor eldurvult a koronavírus-járvány Észak-Olaszországban, a két érintett tartomány Liga-párti vezetői arra hívták fel a figyelmet, hogy óriási pénzekre lesz szükség; mint Szomráky Béla Olaszország-szakértő az InfoRádióban elmondta, Matteo Salvini, a Liga vezetője két másik párttal karöltve is azt hangoztatja, minimum 50 milliárd euróra lesz szükség, hogy fel tudják venni a küzdelmet a járvánnyal, másrészt hogy a járvány után a gazdasági krízist kezelni tudják.

„Van egy olyan olasz kormány, amelyben az Öt Csillag Mozgalom valamivel erősebb, mint a baloldali demokraták, ezzel együtt utóbbi fújja a passzátszelet, egyszerűen kikacagták Salviniékat, és tíz nappal később előálltak egy 7,5 milliárdos csomaggal, ez körülbelül a magyar GDP 4-5 százaléka. Ekkor Németország már 550 milliárdos csomagnál tartott, ami négyszer akkora, mint a magyar GDP. Hihetetlen különbségek kezdtek kirajzolódni, amit éreztek az olaszok, és különféle konzultációk kezdődtek. Nagy nehezen feltornázódott az összeg 25 milliárdra, de ennek van egy magyarázata” – ecsetelte Szomráky Béla.

Mégpedig a következő:

mind az olasz kormány és gazdasági minisztere, mind az EU gazdasági biztosa kitart a „szent” megszorítások és plafon mellett,

ami a maastrichti 3 százalék, ami a hiányt illeti.

Közben Matteo Salvini már a 25 milliárd euróra is azt mondja, hogy semmi, mire az olasz kormány csak annyit tud reagálni, hogy – mint Szomráky Béla fogalmaz – „nem tud megszabadulni az alávetettségtől”.

Matteo Salvini a járvány utánra már forradalmat vizionált.

„Salvini azt mondja, hogy mást sem csinált eddig Olaszország, mint a házi feladatot írogatta az Európai Uniónak, még sincs sehol, igyekezett betartani az EU előírásait, mégsem történt semmi, nem tudtak kitörni az eladósodásból. Az ő megoldása erre az lenne, hogy legyen egy 100 milliárd eurós csomag, amiből ki lehetne lábalni, különben egymásnak esnek a társadalmi csoportok”, azok, akiknek majd jár a kormány által elfogadott 25 milliárdból, és azok, akiknek nem, utóbbiak közé tartozhatnak a kis- és közepes vállalatok.

Nyitókép: MTI/AP/Luca Bruno

infostart, inforadio, Szomráky Béla, Hirmagazin.eu

ElőzőAz elárasztott falu őre lett az idei Európai Év Fája verseny győztese – videók
Következő„A küzdelem csak most kezdődik” – üzente a francia kormányfő
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás