Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Szájba verte a focistát a magyar edző, nyomoz a rendőrség

Alacsonyabb osztályú meccs után tett feljelentést a játékos. A tettest garázdasággal gyanúsítják.

Botrány a Vas megyei focibajnokságban. A Gencsapáti-Ják másodosztályú meccsből rendőrségi ügy lett, a vendégek játékosa ugyanis erőszakról beszélt.

A botrányt Máté Ádám robbantotta ki, akinek testvérét fellökték a meccsen. Ekkor számonkérte a tettest. „Felelősségre vontam, aztán kicsit meglöktük egymást. Ezután rám támadt a hazaiak edzője, aki meglökött kétszer, majd szájonvágott. Nem volt nagy erejű ütés, de annyira elég volt, hogy a földre kerültem”

– mesélte a jáki focista a Borsnak.

Az esetről a játékvezető is beszámolt, Máté Ádám pedig feljelentést tett Szigetvári Benedek edző ellen. A rendőrség garázdaság gyanúja miatt nyomoz.

Forrás: Ripost

Kapcsolódó hírek

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza

Vigyázat, figyelem, itt az évszázad átverése: áltraffipaxok és bírságot beszedő álrendőrök?

Géza
Megszakítás