Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Szabadlábra helyezték Mónikát, aki bicskával darabolta fel kisbabáját (A cikk videót tartalmaz) Oszd meg!

A bíróság elmagyarázta…

Szabadlábra helyezték H. Mónikát, azt a pásztói „anyát”, aki tavaly január elsején megszülte, majd megölte és feldarabolta csecsemőjét.

A 35 éves nő titkolta a terhességét, egy híd alatt hozta világra babáját, egy egészséges kisfiút. Az ügyészség szerint

a nő többször megütötte a kicsit, fojtogatta is, majd fogott egy bicskát, és azzal levágta a fejét, valamint a kezeit. Ezután a testrészeket a patakba szórta, melyeket egy kutya talált meg.

H. Mónika tette után előzetes letartóztatásba került, idén januárban viszont szabadlábra helyezték – tudta meg a Bors, az információt Mónika párja, János is megerősítette.

A lapnak az anyát védő ügyvéd, dr. Pongó Erik azt mondta,

„A BÍRÓSÁG ÚGY LÁTTA, A LETARTÓZTATÁSSAL ELÉRNI KÍVÁNT CÉL ENYHÉBB KÉNYSZERINTÉZKEDÉSSEL IS MEGVALÓSUL”.

Egy helybeli szerint a nő szabadlábra helyezése miatt óriási a népharag Pásztón, sokakat felháborít, hogy nincs már rács mögött a csecsemőgyilkos anya.

A Bors szerint H. Mónika gyermekeit intézetbe adták, nem találkozhat velük. A legkisebb valószínűleg még mindig nem tudja, mit is tett az anyukája.

Forrás: hirek.ma

Kapcsolódó hírek

Ez egy nagyon érdekes és hasznos fejlesztés! A vadbalesetek komoly problémát jelentenek az utakon, különösen éjszaka és a vadmozgás szempontjából aktív időszakokban.

Géza

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza
Megszakítás