2.1 C
Budapest
2023. december. 1. péntek

Súlyosan megsérült két Liverpool-játékos

Dátum:

Megosztás:

Forrás: MTI

Térdsérülés miatt Joe Gomez és Danny Ings játékára sem számíthat Jürgen Klopp, a Liverpool labdarúgócsapatának új vezetőedzője.

Súlyosan megsérült két Liverpool-játékos
(Danny Ings)

A múlt csütörtökön kinevezett tréner a klub internetes honlapján elmondta, hogy a 18 éves Gomez elülső keresztszalagja az angol U21-es válogatott keddi, Kazahsztán elleni Európa-bajnoki selejtezőjén (3-0) sérült meg. A spanyol származású védő azóta már visszatért a melwoodi edzőközpontba, és csak a további vizsgálatok után derül ki, mikor kerülhet sor a műtétre, de az már most biztosnak látszik, hogy kilenc hónapig nem léphet pályára.

A jelenlegi szezonban már három gólt szerző támadó, Danny Ings térde az egyik edzésen sérült meg, ezért az ő idénye is véget ért. Egyúttal komoly veszélybe került a szereplése a jövő évi, franciaországi Európa-bajnokságon, amelyre az angol válogatott százszázalékos teljesítménnyel jutott ki.

Klopp a szintén sérült Christian Benteke és Roberto Firmino állapotáról elmondta, a felépülésük jól halad, de még nem edzenek a csapattal, ezért a szombati, Tottenham Hotspur elleni, idegenbeli bajnokin, valamint a jövő csütörtöki, orosz Rubin Kazany elleni Európa Liga-csoportmeccsen nem szerepelnek a keretben.

A bemutatkozása apropóján az edző csütörtökön megjegyezte: nem érdekli, csapata mit csinált rosszul a közelmúltban, csak azzal foglakozik, mit kell tenniük a jövőben, hogy sikeresek legyenek. A Tottenham elleni találkozón bátorságot vár a játékosaitól, a szemükben pedig elszántságot szeretne látni.

Fotó: Google;

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Ma este: Reszkessetek betörők 3-4 – videók

Teljes filmek magyarul: Reszkessetek betörők 3. Reszkessetek betörők 4. Kellemes szórakozást a filmhez! Még több film itt! Our media displays content free of...

Piros riasztást is kiadhatnak – mutatjuk, hol tart legtovább az ónos eső

Budapesten kora délutánra lecseng a havazás, esőbe, majd ónos esőbe vált a csapadék halmazállapota. Budapesten is jégpáncélos területek...

Orbán Viktor: Magyarország nem vétózik, olyan, hogy vétó, nincs

A miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban feltett kérdésekre válaszolt. Szólt Ukrajna EU-csatlakozásának támogatásáról, a pénzügyi segítségről, a...

Miért jó szigetelőanyag a kőzetgyapot?

A kőzetgyapotot sokan csak homlokzati szigetelőként ismerik, pedig remek tulajdonságai miatt más szigetelési feladatot is elláthatunk vele. Aki csak...