8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódÉletmód hírekSúlyos probléma került elő a vakcinákkal kapcsolatban

Súlyos probléma került elő a vakcinákkal kapcsolatban

Több milliárd ember beoltását teszi lehetetlenné egyetlen dolog: a hűtőkapacitások hiánya.

A világ népességének nagyjából kétharmada él olyan helyen, ahol a koronavírus elleni vakcinához való gyors hozzájutást jelentősen nehezítheti majd, hogy nem áll rendelkezésre a vakcinák szállításához szükséges infrastruktúra. Konkrétan az oltás fagyasztásához szükséges berendezések hiányoznak – derül ki a DHL és a McKinsey új közös tanulmányából.

Az érintett afrikai, latin-amerikai és ázsiai országokban főleg a vakcina kórházakba és oltóközpontokba szállítása és a helyszínen való tárolása ütközik majd technikai akadályokba, ezért a jelenlegi felszereltség mellett a becslések alapján körülbelül 25 fejlett ország 2,5 milliárd lakosához jut majd csak el gond nélkül a fagyasztott oltóanyag – írja a g7.hu.

A DHL logisztikai cég már több ország kormányával tárgyal arról, hogy miként lehetne a hiányzó kapacitásokat gyorsan felépíteni.

A vakcinák hatásmechanizmusa nem mind ugyanolyan technológián alapul, de számos ígéretesnek tűnő oltóanyag mRNS-alapú, ami csak nagyon alacsony hőmérsékleten szállítható. A DHL becslései szerint 2 és 8 fok közötti hőmérséklettel számolva, a jelenleg rendelkezésre álló infrastruktúra alapján a világ népességének 70 százalékát, nagyjából 5 milliárd embert lehetne oltásssal ellátni. A legrosszabb infrastruktúra Afrikában van.

A tanulmány szerint a kiszállításhoz jelentős légi közlekedési kapacitásra is szükség lesz, a következő két évben 15 ezer repülőúttal számolnak, de a helyzetet nehezíti, hogy a járvány miatt jelenleg sok olyan utasszállító járat marad ki, amely csomagot is szállít.

Nyitókép: MTI/EPA/Diego Azubel
infostart, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem