7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldSúlyos csapás érte az Iszlám Államot, de folytatódik az öldöklés

Súlyos csapás érte az Iszlám Államot, de folytatódik az öldöklés

Sorra veszíti el kulcsfontosságú területeit az Iszlám Állam, és az egykori szíriai és iraki bázisokon a katonák halálos ajándékokat találnak…

Az amerikai vezetésű koalíció egyik tábornoka, Ryan Dillon elmondása szerint a hadsereg hatalmas vegyifegyver-arzenált talált a kalifátus egykori területén, amelyet mostanra a szakértők segítségével a katonák megsemmisítettek.

Az csak idők kérdése volt, hogy felemelkedése után mikor jut vegyi fegyverhez az Iszlám Állam, és bár nem sikerült nagy mennyiségben előállítaniuk igazán halálos szert, amijük volt, azt többször is bevetették Szíria és Irak civil lakosságával szemben. Dillon elmondta, hogy közel tucatnyi, különböző típusú vegyi fegyvert találtak a visszahódított területeken, köztük olyan szereket is, amelyeket keverni lehet egymással a nagyobb áldozatszám elérése érdekében.

Dillon leszögezte, hogy a koalíció célja az Iszlám Állam teljes megsemmisítése, amelynek részét jelenti a vegyifegyver-tár teljes felszámolása.

Bár sok várost nem volt idejük kiüríteni a terroristáknak, a „főváros”, Rakka ostromát hosszú előkészület előzte meg, amelynek során a szíriai városból kiköltöztették az apparátus jelentős részét a sivatagi bázisukra – félő, hogy a vegyi fegyvereket is magukkal vitték. Akkor pedig kellemetlen meglepetések várhatják a koalíció katonáit.

Forrás: Ripost

Fotó: Europress / Bulent Kilic – AFP

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner