Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Súlyos árat fizet, aki jegy nélkül száll vonatra

Súlyos árat fizet, aki jegy nélkül száll vonatra

Súlyos árat fizet, aki jegy nélkül száll vonatra, a kép illusztráció, a kép bognár géza tulajdona

Több település is része annak a kötelező jegyelővételi zónának, ahol már csak érvényes jeggyel vonatozhatunk – ha a Balaton felé, vagy első fő állomásként Fejér Vármegye felé utazunk..

Szeptember 2-tól számos újdonságot vezetett be a MÁV-START, ami több, Érden is áthaladó vasúti vonalat is érint. Az egyik, hogy a hét elején újabb vonalakon indítottak kalauz nélküli vonatokat, a másik pedig, hogy a cég mostantól egy úgynevezett „kötelező jegyelővételi zónát” is bevezetett.

Közleményükben azt írják: „az új tanév kezdetétől, és a kalauz nélküli rendszer kiterjesztésével egy időben kötelező jegyelővételi zónát vezet be a vasúttársaság. A fővárosban, illetve az elővárosi vonalakon, ahogy korábban is valamennyi vonatra már csak érvényes jeggyel lehet felszállni, vagyis kötelező az elővételi jegyvásárlás”.

Elmondásuk szerint erre azért volt szükség, vagy inkább lehetőség, mert az online jegyváltás mellett Budapest valamennyi állomásán és megállóhelyén, illetve az elővárosi vonalak jelentős részén már a nap 24 órájában biztosított a menetjegy-vásárlás pénztárból vagy automatából, köszönthetően a vasúttársaság által az elmúlt években beszerzett 375 jegykiadó automatának.

A kötelező jegyelővételi zónába valamennyi fővárosi állomás és megállóhely, valamint minden, az agglomeráció nagyobb vasúti csomópontjáról induló vonal, illetve annak egy elővárosi szakasza is beletartozik.

Érdet az új rendszer konkrétan az alábbi két vonalon közlekedő vonatok szempontjából érinti:

  • 30a vonal: a Déli pályaudvar, illetve Kőbánya-Kispest és Székesfehérvár között
  • 40a vonal: a Déli pályaudvar és Pusztaszabolcs között

Aki ennek ellenére az említett zónán belül mégis jegy nélkül száll vonatra, és ez ki is derül, akkor mélyen a zsebébe kell nyúlnia, hiszen a fedélzeten megváltott pótdíj mértéke immár egységesen 25 ezer forint lesz.

A MÁV-START azonban felhívja a figyelmet, hogy a most bevezetett rendszer csupán egy tesztidőszak, ami november 2-ig fog tartani. Ez idő alatt a kalauzok még nem büntetik, csak figyelmeztetik az utasokat, akiknek így a korábbi, mérsékelt összegű pótdíjat kell megfizetniük.

És ha már kalauzok, a társaság most is és korábban is többször hangsúlyozta, hogy az egyre több vonalra kiterjesztett kalauz nélküli vonatokon is lesz, illetve van jegyvizsgálat, csak épp nem állandóan, hanem szúrópróbaszerűen.

Nyitókép: Bognár Géza

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőMegjelent a palackmaffia Magyarországon, ahol nincs visszaváltó automata, ott számíthatunk rájuk..
KövetkezőÉrden van a hajléktalanok paradicsoma..
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás