16.7 C
Budapest
2022. szeptember. 30. péntek

Sült kacsa

Dátum:

Megosztás:

Bevásárláskor mindig megállok a hűtőpultnál és nézegetem a szépen sorakozó pecsenye kacsákat.

Jó, jó tudom, hogy az igazi kacsasült egy szép, megtermett házi kacsából lenne, de annak az ára szinte megfizethetetlen, na meg én inkább a húsát szeretem, nem pedig a zsírját. Így aztán úgy gondoltam maradok emellett a kacsa mellett, és már pakoltam is a kosaramba.

Lehet hogy a házi tömésű kacsa finomabb, de én ezzel a pecsenye kacsával is nagyon elégedett voltam. Éppen annyira volt zsíros hogy szépen megsüljön. Semmi mással nem fűszereztem a kacsát, csakis sóval. Azért egy kevés fűszert szórtam a kacsa köré, párolás előtt, de ez el is hagyható. Az előpárolástól a húsa finom omlós, majd a sütéstől a bőre szép piros, ropogós lett. A sült kacsát párolt káposztával és krumpli pürével tálaltam, de ízlés szerint más körettel is kínálhatjuk.

A sült kacsa elkészítése

  1. A kacsáról a túl zsíros részeket lefejtettem, és apró darabokra vágva mellétettem a tepsibe.
  2. Kívül, belül jó alaposan besóztam, majd a tepsibe helyeztem, és köré szórtan egy kevéske majorannát, kakukkfüvet.
  3. Ezután aláöntöttem a vizet, majd fóliával lefedve közepes hőmérsékletű sütőben 2 óra alatt puhára pároltam.
  4. Ezután a fóliát levéve szép piros, ropogósra sütöttem.
  5. Tálalás előtt feldaraboltam, majd krumplipürével, és párolt káposztával kínáltam.

Jó étvágyat!

életforma

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Bagdad bekérette Irán nagykövetét a halálos áldozatokkal járó iráni dróntámadások miatt

Az iraki külügyminisztérium közleménye szerint bűncselekmény történt, mert a halálos áldozatok között polgári személyek is voltak. A legfrissebb hírek...

Kunhalmi: Ha a Fidesz azt hiszi, hogy ettől több gyermek fog születni, akkor téved!

Az MSZP-s politikus a szülészetek rendbetételét követelte a kormánytól. Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, szerdán tüntetést szervezett több, az...

Megvádolták Amerikát, az USA lenne a felelős a gázszivárgások miatt?

Az Északi Áramlat vezetékeivel kapcsolatos incidens Dánia és Svédország kizárólagos gazdasági övezetében történt, amelyet teljes mértékben az amerikai...

Eltűnt az idős úr, Makai Antal, rendőreink a lakosság segítségét kérik..

Kisteleki rendőreink az állampolgárok segítségét kérik egy 61 éves kisteleki férfi megtalálásában. A Kisteleki Rendőrkapitányság 06060-157/177/2022 számon körözési eljárást...