Home Szabadidő Bulvár Stohl, a szoknyapecér!

Stohl, a szoknyapecér!

Stohl András körül pörög az élet ismét, amelyet egyébként elmondása szerint élvez is. Rengeteg a munkája, ráadásul a magánéletben is most kiegyensúlyozott életet él.

Stohl András

Nem csak a színházban készül különleges előadásra, hanem filmet is forgat, amelyben egy valóságos nőfaló palit alakít. Élvezi a helyzetet, ugyanis annyira nem is áll messze tőle ez a karakter.

Az NLCafénak nyilatkozott is az alakításáról, amelyből megtudhattuk egyebek mellett azt is, hogy mi segített neki a szerep megformálásában:

„Egy 40 körüli embert alakítok, aki nagyon ápolt, az a fajta férfitípus, aki nagyon szereti a nőket, nagyon szeret flörtölni, hódítani, de ugyanakkor rendkívüli módon szereti a feleségét és a családját, ragaszkodik hozzájuk. Ebből is adódik a konfliktus, hogy egész egyszerűen a karakterem szerint nem tudok parancsolni a farkamnak. Olyan vagyok, mint egy szenvedélybeteg. Nem alkoholista, nem szerencsejáték-függő, hanem nőfüggő lettem a karakterem szerint.

48 éves vagyok, nagyon sok minden történt az életemben, elég sok dolog van, ami stimmel az én életemben és a karakterében is. Közben pedig láttam mások családi életét is, olyan élményekből merítünk ilyenkor, amit már megtapasztaltunk, láttunk, átéltünk. Nyilván engem azért választottak erre a karakterre, mert én ehhez állok a legközelebb.”

A nőfalás azonban a magánéletben nem téma nála, ugyanis leginkább olyan dolgok foglalkoztatják, mint a családja. Ezzel kapcsolatban azt is megtudhattuk, hogy bizony sajnálja, hogy nem született hamarabb fia. D. Tót Kriszta Elviszlek magammal című netes műsorában osztotta meg ezt a rajongókkal: „– Nagyon szerettem az apámat, és nagyon szerettem volna olyan apa lenni, mint ő. És nagyon szerettem volna azokat átadni a fiamnak, amiket ő átadott nekem.

– Nem tudtam olyat kérdezni, amire ne tudott volna válaszolni. Épületgépész pasi volt, vitt engem vadászni, és én is ugyanazokat szeretném csinálni a fiammal, mint amiket ő csinált. Úgyhogy Andrist viszem majd vadászni. Persze erőltetni nem fogom, ha nem akarja de…

– Szóval kicsit későn jött. Én szerettem volna vele együtt borozgatni meg együtt csajozni… De áááá, én már 48 éves vagyok. Ha most tizenhét évet rászámolunk erre a fiamnál, akkor én már 65 éves leszek

– Nekem nem őrangyalom van, hanem egy egész raj, de már azok is nagyon fáradtak.”

Kissé csalódottan mesélt ezekről az élményeiről, de nyilván nagyon élvezi most az apaságot. Visszatérünk picit a munkájához, ugyanis azzal kapcsolatban egyáltalán nem csalódott, sőt. Említettük, hogy a sorozat forgatása mellett színházban is gőzerővel próbál, hiszen hamarosan következik a Játékkészítő darabnak a premierje, amelyben főszerepet játszik. Ezzel kapcsolatban a Borsnak a következőt nyilatkozta:

„– Nekem most már nagyon kevés időm, van hála istennek nagyon sok a munka. El kell gondolkodnom az időbeosztáson. Nem fel tétlenül azért mondok vissza valamit, mert nem értek vele egyet, hanem mert nem fér bele az időmbe. Ez is nagyon necces lesz, egyszerre két helyen próbálok. Engem ez éltet, apám mindig azt mondta, hogy a pihenés ráér, majd alszunk a koporsóban.”

A darabot egyébként decemberben mutatják be, de mindössze csak négy alkalommal. Ettől függetlenül, így is rengeteg a munka és nagy felkészülést igényel. Egyébként a főszereplő eredetileg Alföldi Róbert lett volna, viszont időközben elutazott és nem vállalta el a szerepet. Stohl elmondása alapján pedig gondolkozott is rajta, hogy vállalja-e helyette vagy ne, mert így nagyon kevés szabad ideje marad.

 

Forrás: delina

Exit mobile version
Megszakítás