10.9 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőMédia és szórakozásStar Wars-őrület: megérkezett Európába Az ébredő erő (Videó)

Star Wars-őrület: megérkezett Európába Az ébredő erő (Videó)

Európa-szerte milliók várják a Csillagok háborúja-sorozat újabb részének bemutatóját. 10 év óta ez az első új Star Wars-film.

Star Wars-őrület megérkezett Európába Az ébredő erő

Párizsban sokan már reggel hattól sorban álltak, hogy elsőként láthassák a Star Wars: Az ébredő erő című filmet.
Néhány moziban már szerdán délelőtt meg lehetett nézni.

Több rajongó fénykardokkal és álarcokban jelent meg a moziban.

– A film kitűnő, nem számítottam erre, azt hittem, hogy a Disney nem csinál ilyen csodálatos filmet, le vagyok nyűgözve – mondta az egyik néző.

– Teljesen más, mint a korábbiak, mint az utóbbi három, amelyet később készítettek. Ez valóban tiszteletben tartja a régi trilógiát, minket, a 30-as éveikben járó rajongókat. Nagyon tetszett. Türelmetlenül várjuk a következőt – tette hozzá egy másik.

Londonban szerda éjjel lesz J. J. Abrams filmjének premierje.

A Ébredő erő minden idők legnagyobb bevételét hozhatja a jegy-, maszk- és játékeladásoknak köszönhetően.

Az érdeklődést iránta jól mutatja, hogy az októberben bemutatott előzetest 24 óra alatt 128 millióan töltötték le.

A filmben többek között Mark Hamill, John Boyega és Gwendoline Christie látható.

A kritikusok szerint az alkotóknak sikerült visszahozniuk a régi Star Wars-filmek, különösen a Csillagok háborúja hangulatát.

A film pénteken (december 18-án) érkezik a magyar mozikba.

A Walt Disney 2012-ben több mint 4 milliárd dollárért vásárolta meg a Star Wars-franchise-t George Lucas-tól, azzal, hogy megvette a Lucasfilm Ltd-t.

Forrás: euronews

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work