13.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőKultúraStar Academy - Szűcs Randy kiesett

Star Academy – Szűcs Randy kiesett

Szeptember 17-én folytatódott a Star Academy.

Star Academy - újabb továbbjutók a második adásban

A második élő showban 15 énekes megkapja az élete újabb lehetőségét, de a sikerért keményen meg kell dolgozniuk. Ma újabb búcsúzó, ami azt jelenti számára csak három hétig tart a tanév.

A Star Academy egy vadonatúj zenei tehetségkutató műsor speciális elemekkel. Az akadémiára beköltöző fiatal tehetségek heteken keresztül ideális körülmények között, profi felkészítőtanárokkal és vendég előadókkal készülnek a hétvégi élő showkra, hogy a nézők és a zsűri szavazatai alapján eldőljön, ki viszi haza a fődíjat.

Hegyi Dávid ma este énekelt először magyarul a Star Academy-ben, Demjén Ferenc slágerével érkezett – 86 pontot gyűjtött

Budavári Zita múlt héten kiábrándultan tért vissza az Akadémiára, mivel a zsűri lepontozta a produkcióját.Madonna dalával készült Budavári Zita. Az énekesnő produkcióját 84 pontra értékelte a zsűri.

Ossó Balázst a múlt héten azért kritizálta a zsűri, mivel nem elég laza a színpadon. A héten mindent megtett, hogy ebben a produkcióban megmutassa, hogy tud ő igazán fesztelen is lenni – 83 pontot zsebelt be.

Fazekas Esztert a héten az Akadémia legszexisebb énekesnőjének választották, ami nagy erőt jelentett neki a felkészülésben. Ellie Goulding slágerével, A szürke ötven árnyalatának betétdalával lépett fel Eszter. 82 pontot kapott a zsűritől. .

Streiffert Hannának a héten nagy meglepetésben volt része: meglátogatta a barátja Svédországból. Ez segített neki a felkészülésben, hiszen így volt miből meríteni a produkciójához. Az Ace Of Base együttes dala 77 pontot hozott neki, a zsűri szerint a lány túlságosan cuki, ez most már nem elég

Kertész Iván múlt héten maximális pontszámot kapott a produkciójára, így ezen a héten nagy feladatot adott neki a zsűri. Egy olyan slágerrel kellett készülnie, amit ő nem ismer. A Házibuli főcímzenéjének előadásáért 96 pontot kapott.

Pádár Alexandrának nem volt könnyű hete: érzelmileg járt a mennyben és a pokolban is. Persze ez az érzelmi hullámvasút akár segíthetett is neki abban, hogy mindent beleadjon a produkciójába.  Alexandra előadása 100 pontot ért.

Bene Barbara Pink és Lily Allen True Love című slágerével érkezett, és ezért 97 pontot gyűjtött.

Nem volt könnyű hete Szűcs Randy-nek: múlt héten igazi macsóként tért vissza az Akadémiára, de csalódnia kellett, mivel kosarat kapott attól a lánytól, aki nagyon tetszett neki. Ez nem könnyítette meg a felkészülését…  Egy érzelmes Bruno Mars slágerrel érkezett Randy. A zsűri 77 ponttal jutalmazta az előadást.

Lara Fabian szerelmes slágerével állt a Star Academy színpadára Szőcs Reni, aki múlt héten második alkalommal szerzett Védettséget.

Jecsmenik Arnold a Fekete vonat slágerével állt a Star Academy színpadára. A felkészülésben L.L. Junior és Mohamed Fatima is segítette.

Nem volt könnyű hete Gór-Nagy Erikának, mivel nem lelkesedik a szerelmes dalok iránt, de így is meglepte a zsűrit Clean Bandit slágerével – 99 pontot adtak neki.

Kelemen Laci egész este Majkát helyettesítette, most azonban énekesként is a színpadra kellett állnia.

Kertész Iván védett lett, Szűcs Randy a veszélyzónába került.

Egy komoly hangvételű Elvis Presley dalt adott elő Laci. A fiatal tehetség 98 pontot kapott.

Balog Brigit hideg zuhanyként érte, hogy a zsűri a Veszélyzónába juttatta. Ma este mindent megtett, hogy a Valami Amerika című film betétdalával elkápráztassa őket.

Star Academy - Szűcs Randy kiesett

Szűcs Randy ma másodszor állt a Star Academy színpadára, és végül búcsúszott, miután a zsűri 3-1 arányban Brigit engedte tovább.

 

forrás: zene.hu

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem