Hirmagazin
Image default
Bulvár

Stadler József: Ha bezárnak, szakítok a barátnőmmel

Az akasz­tói ju­hász feje fö­lött ismét össze­gyűl­tek a vi­har­fel­hők: édes­anyja te­me­tése és újabb bí­ró­sági tár­gya­lás­so­ro­zat vár rá. Az egyet­len dolog, ami je­len­leg bol­dog­sá­got hoz az éle­tébe, az 20 éves ba­rát­nője.

Csupa titok övezi a fiatal lányt, aki állítólag Józsi ­bácsi párja. Stadler József nemrég azt mondta, kedvese el fogja kísérni őt a bíróságra, de a lány mégsem jelent meg tegnap, amikor párját Kecskeméten 420 millió forintos adócsalás vádja miatt hallgatták meg. Stadler a tárgyalóteremből kilépve megfogadta: ha ismét hűvösre teszik, szakít a lánnyal. Annak terhét ugyanis nem akarja viselni, hogy az ifjú hölgy rá várjon a börtön­évek alatt.

Stadler József Ha bezárnak, szakítok a barátnőmmel
Fotó: Markovics Gábor

Húszéves voltam, amikor először megházasodtam, de szörnyű volt. Azzal a nővel összesen hat hónapig voltunk férj és feleség

– kezdte gondterhelt arccal a bíróság folyosóján Józsi bácsi.  – – Borzalmas élmény volt. Azóta sem vettem el egyik élettársamat sem. De most úgy érzem: eljött az ideje, hiszen megtaláltam a megfelelő partnert, akivel leélhetném az életemet” folytatta Stadler, majd gyorsan hozzátette: mindez csak akkor lesz így, ha nem küldik vissza a börtönbe.”

Stadler József Ha bezárnak, szakítok a barátnőmmel 2

Mint mondja, a rácsok mögött töltött tizenöt év két párkapcsolatát is tönkretette, ezért óvatos.

Stadler József Ha bezárnak, szakítok a barátnőmmel 3
Fotó: Markovics Gábor

„Nem bírnám ki, hogy megint egy lyukba zárva törjék össze a szívem. Ha a bizonyítékaim ellenére mégis bűnösnek találnának, akkor én magam engedném útjára a szerelmemet. Miattam ne kelljen szégyenkeznie, illetve az idejét sem szeretném rabolni” – nyilatkozta keserűen a Ripost napilapnak Stadler József.

Forrás: Ripost

Kapcsolódó hírek

Van szerelem 50 felett! .. Egyetértesz? .. Írd meg kommentben!

Kovács Karolina

„A hír igaz, tényleg újra egymásra találtunk, de…” – L.L. Junior kitálalt Hopp Csilláról..

Kovács Karolina

Számos színész, mind Magyarországon, mind nemzetközi szinten, különféle háziállatokat tart, amelyek gyakran betekintést nyújtanak személyes életükbe és érdeklődési körükbe.

Géza
Megszakítás