9.2 C
Budapest
2024. március. 2. szombat

Sportdömping, a tévében már jövőre elkezdődik a 2020-as olimpia

Dátum:

Megosztás:

Négy nagy vi­lág­baj­nok­ság egy vá­ros­ban: Bu­da­pest sport­fő­vá­ros az M4 Sport fó­ku­szá­ban.

Mind a négy jövő évi, hazai rendezésű olimpiai kvalifikációs világbajnokságot (az asztalitenisz, a vívás, a kajak-kenu és az öttusa 2019-es fő versenyét) élőben közvetíti az M4 Sport.

Nálunk az olimpia már jövőre elkezdődik

– jelentette ki a csatorna stúdiójában tartott sajtótájékoztatón Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója.

„Az a missziónk, hogy minden olyan sporteseményt igyekszünk közvetíteni, melyen vannak magyar esélyek, nemcsak a hazaiakat, hanem a külföldieket is”

– idézte az MTI, majd hozzátette: ha itthoni eseményekről van szó, a felelősség még nagyobb, mert fontos, hogy a versenyek mellett az azokat körülvevő miliőt is bemutassák.

Papp Dániel azt ígérte, hogyXXI. századi technológiával, a legmagasabb színvonalon fognak beszámolni az eseményekről az M4 Sporton, illetve a rádióban és az online oldalakon.

Sportdömping, a tévében már jövőre elkezdődik a 2020-as olimpia
Fotó: MTI

Vékássy Bálint, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára úgy vélekedett, a magyar sport erejét mutatja, hogy ennyi sportágban lesz itthon világbajnokság, egyúttal örömét fejezte ki, hogy az MTVA és a sportági szövetségek így egymásra találnak, mert – mint hangsúlyozta – nagyon fontos, hogy jó képek kerüljenek a világ elé ezekről az eseményekről.

„Az, hogy itthon lesznek ezek az események, még jobban aláhúzza a számunkra, hogy beindult az olimpiai kvótaszerzés. A hazai pálya előnye ebben lényeges elem. A hangulatot a szurkolók biztosítani fogják, reméljük, plusz kvótaesélyt jelent a hazai rendezés”

– fogalmazott Vékássy.

https://www.facebook.com/MagyarOlimpiaiBizottsag/posts/1490139771118697

Nátrán Roland, a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöke emlékeztetett rá, hogy a tagországokat tekintve ennek a sportágnak a legnagyobb a nemzetközi szövetsége, így az áprilisban sorra kerülő egyéni világbajnokságon nagy versenyzői és szurkolói részvétel várható a Hungexpón.

„Magyarországon nincs más olyan létesítmény, amely alkalmas lenne a lebonyolításra. A kihívások jelentősek a szervezők és a válogatott versenyzők számára is”

– mondta.

A szövetség vezetője szerint a legtöbb külföldi vendég Európából, illetve a Távol-Keletről várható.

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a kajak-kenu szövetséggel közösen hoztak létre szervezőbizottságot.

„Sajnos az az elképzelésünk, hogy a Hősök terén legyenek a versenyek, megdőlni látszik, így a Syma Csarnok lesz a helyszín. A versenyzők átérzik, hogy fontos állomása a kvalifikációs sorozatnak a budapesti vb, erőt ad nekik, hogy hazai versenyen szerepelhetnek”

– mondta Csampa, aki szerint a júliusi vb, melyet a Summer in the City (Nyár a városban) szlogennel népszerűsítenek, lehetőséget teremt arra, hogy a fővárost és egy kicsit az egész sportos országot is bemutassák a világnak. Egyúttal reményének adott hangot, hogy szervezésben és eredményekben is felül tudják majd múlni az egyébként sikeres 2013-as hazai rendezésű világbajnokságot.

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke emlékeztetett rá, hogy 1998-ban szerveztek először Szegeden vb-t, azóta a jövő augusztusi már a negyedik lesz, és már az siker volt, amikor Duisburgot megelőzve elnyerték az újabb rendezést.

„Szerény, de ambiciózus szlogent választottunk”

– utalt a „Sikersztori”-ra, magyarázatként pedig hozzáfűzte, az, hogy a magyar kajak-kenu ott tud lenni, ahol van, a korábbi sikerekből következik.

„Sportágunk tele van értékekkel, ezeket megpróbáljuk majd megmutatni”

– ígérte.

Szót ejtette arról is, hogy jelenleg kétmilliárdos beruházás zajlik a Maty-éren, ennek egyik eredményeként pedig a közvetítést át tudják majd vinni a túloldalra, így megmutathatják majd a versenyekre kilátogató, reményeik szerint sok ezer nézőt.

A szurkolói támogatás fontosságát az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kovács Katalint idézve érzékeltette:

„amikor az utolsó 200 méteren beérek a csőbe, engem már bevisz a közönség”.

Budapest biztos pont

Bretz Gyula, a Magyar Öttusa Szövetség vezetője felidézte, hogy 1969 óta az évtizedek utolsó előtti évében Budapesten rendezték a sportág világbajnokságait, ettől 2008-ban tértek el, amikor a nemzetközi szövetség kérte, hogy a pekingi olimpia előtt megbízható helyszínen legyen a vb.

Elmondta, hogy 2019 szeptemberében az öttusával párhuzamosan lézerlövészetes-futásban is lesz vb Budapesten. Míg előbbin mintegy 200 versenyző részvétele várható, addig az utóbbin, a laser-run világbajnokságon ezer induló is lehet.

Sportdömping, a tévében már jövőre elkezdődik a 2020-as olimpia 1
Fotó: MTI

A sajtótájékoztatón a jövő évi versenyek főszereplőinek képviseletében többek között az olimpiai bajnok Szász-Kovács Emese és Csipes Tamara,továbbá Szatmári András, Medveczky Erika, Balaska Márk és Póta Georgina is jelen volt.

Forrás: Ripost

https://www.facebook.com/MagyarAsztaliteniszSzovetseg/videos/1792641867513273/?t=7

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner

Kapcsolódó hírek

Ma este folytatjuk a Silvester Stallone maffiás sorozatát – Tusla királya 6-9 – videók

Tusla királya 6 Tusla királya 7 Tusla királya 8 Tusla királya 9 Kellemes szórakozást a filmekhez! Még több film itt! Our media displays content...

Ha most cselekszünk, ontani fogja a virágot a muskátli

Bár még nincs itt az idő, hogy kitegyük a szabadba pompázni kedvenc cserepes virágunkat, a muskátlit, már kezdhetjük az...

Dúvadrekord a Bakonyban – képek

A Képesfa Vadásztársaság mesébe illő területén mutatta be a Bakonyi tájegység idei dúvadterítékét. Az egy híján száz dúvaddal...

Acsa: eladó villa, kastély 13 szobás – 5,197,5 millió Ft, de akkor ez mennyi? .. Te mit gondolsz?

5 Milliárd 197 Millió 500 ezer, vagy 5,197,5 millió Ft, azaz 51.975.000.000.- Ft? Na ne nézzük meg a képeket,...