Home Szabadidő Bulvár Sosem bocsát meg az anyjának Ambrus Attila!

Sosem bocsát meg az anyjának Ambrus Attila!

Ambrus Attila nem bocsát meg az anyjának. Fotó: Markovics Gábor

A Viszkis, saját bevallása szerint, sokszor elnézte anyja tévedéseit, de jó ideje már hallani sem akar felőle.

Októberben töltötte be az ötvenet, így számot vetett az életével Ambrus Attila. A Viszkis rablóként elhíresült Ambrus a Best magazinnak vallott a jelenlegi életéről.

Attila ma már csak azt tartja fontosnak, hogy megtalálta azt a nőt, akivel családot alapíthat, ráadásul a hosszú börtönévek után is maradtak barátai annak ellenére, hogy személyiségéből adódóan kissé antiszociálissá vált.

Voltak nekem is csalódásaim, anyámat például lehúztam a térképről.

„Rendkívül korlátoltan gondolkodik, emiatt csak az ő világát látja hitelesnek, minden más elfogadhatatlan a számára. Amikor nem jött el az esküvőmre, megszűnt létezni számomra” – mondta el a Best magazinnak Ambrus, aki állítása szerint többször megbocsátott már az anyjának.

„Ezerszer megbocsátottam neki azt, hogy otthagyott másfél évesen. Erdélyben ugyanis az a szokás, hogy mindig a fiatal hajt fejet. De eljött az a pont, amikor már nincs megbocsátás. Túl öreg vagyok már ehhez.”

Ambrus így a barátaival ünnepelte az ötvenedik születésnapját, ami három napon át tartott.

Forrás: Ripost

Fotó: Markovics Gábor

Exit mobile version
Megszakítás