7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldSorra szedi áldozatait Európában a szerbiai magyar bérgyilkos – Újra lecsapott Dér...

Sorra szedi áldozatait Európában a szerbiai magyar bérgyilkos – Újra lecsapott Dér Csaba (A cikk videót tartalmaz) Oszd meg!

Dér Csaba most Hollandiában, egy forgalmas étteremben mészárolt, a szakértő szerint különösen veszélyes lehet.

 

A csantavéri bérgyilkos, Dér Csaba Magyarország és Belgrád után most Amszterdamban is akcióba lépett: fényes nappal, egy étteremben végzett horvát maffiózó áldozatával. Miután lelőtte a 62 éves férfit, mint aki jól végezte dolgát, teljes nyugalomban kisétált, majd elmenekült a helyszínről. A térfigyelő kamerák az egész esetet rögzítették, így az is látható a felvételeken, mekkora pánik tört ki a vendéglőben, ahol Dér az áldozatára támadt – az emberek fejvesztetten menekültek, amerre csak tudtak.

A férfi ezután átöltözött, egy másik szerelésben folytatta útját, a fegyverét pedig egy autó alá helyezte. „Nem tűnik profinak, inkább olyannak, akit semmi sem érdekel: ha lebukik, akkor lebukik” – mondta a Borsnak az ORFK nyomozó osztályának egykori vezetője, Kátai Elek, majd így folytatta:

„A profi bérgyilkos milimétere pontosan, előre megtervezi a cselekményt.”

https://youtu.be/wGe9Bp36NkQ

Kátai szerint egy hivatásos bérgyilkos nem választana helyszínnek egy szemtanúktól hemzsegő, forgalmas éttermet, amely körül rengeteg térfigyelő kamera van. Azt is elképzelhetőnek tartja, hogy Dér Csaba igazából halálos betegségben szenved, ezért ennyire „nemtörődöm”, és ameddig rendőrkézre nem kerül, teszi a dolgát, keresi vele a pénzt, ami kifejezetten veszélyes bűnözővé teszi.

„Nem lennék annak a járőrnek a helyében, aki esetleg összefut vele a nyílt utcán. Nyilván csőre töltött fegyverrel bujkál, rettenetesen agresszív lesz, ha sarokba szorítják.”

Forrás: Blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work