7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekSoros György díjat kapott a bátorságáért, de továbbadta - videó

Soros György díjat kapott a bátorságáért, de továbbadta – videó

A pénzt Balogh S. Éva angol nyelvű blogjának ajánlotta fel, amiért a Hungarian Spectrum tudatja a világgal, miket mond saját népének Orbán Viktor.

Idén Soros György kapta a The Nation folyóirat és a Fertel Alapítvány Ron Ridenhourról elnevezett bátorság-díját. A vietnami háború veteránja, Ridenhour tárta fel a My Lai-i  mészárlás részleteit.

A világszerte a demokratikus folyamatokat támogató milliárdos elfogadó beszédében kiemelte, hogy az elismerést olyan időszakban ítélték neki amikor a nyílt társadalom eszméje világszerte támadás alatt áll.

A díjat mindazok nevében vette át, akikkel az évek folyamán együtt dolgoztak, és akik közül a hatalmon lévők most sokakat démonizálnak, „a nép ellenségének” nyilvánítanak és el akarnak hallgattatni.

– Vannak emberek, akik elég bátrak ahhoz, hogy kiálljanak és felemeljék szavukat az elszámoltathatóságért, az igazságért, az emberi méltóságért – mondta a Washingtonban rendezett díjátadót Soros György. Kitért rá, hogy szülőhazájában Orbán Viktor kormánya egyfajta szupergonoszt faragott belőle, aki a magyar nemzet feltételezett keresztény identitására tör. – De én nem élek Budapesten, nem úgy, mint néhányan a támogatottjaink közül, például Pardavi Márta, a Helsinki Bizottság elnöke, akinek minden nap együtt kell élnie a szervezett ellenségességel, csak mert a menekültek és a migránsok jogait védi – nevezett meg egy támadásoknak kitett magyar civil aktivistát.

Soros rajta kívül még két embert emelt ki: jó barátját, Osman Kavalát, akit Törökországban másfél éve magánzárkában tartanak fogva és a Brazíliában meggyilkolt Marielle Francót. A Front Line Defenders Group nevű civil szervezet jelentése szerint tavaly 321 civil aktivistát öltek meg, idézte Soros. A díjjal járó 10 ezer dollárt Soros György az angol nyelvű Hungarian Spectrum blognak ajánlotta fel, amely szerinte fontos feladatot tölt be azzal, hogy az egész világ számára elérhetővé teszi azt, amit Orbán Viktor odahaza  mond. –

Megérdemli, hogy jobban ismerjék és támogassák – mondta a díjazott. A Hungarian Spectrumot tizenkét éve írja Balogh S. Éva, 56-os menekült, a Yale Egyetem nyugalmazott történelemprofesszora. Sokáig maga fedezte a bloggal kapcsolatos költségeket, de az utóbbi időben olykor adományokat kér olvasóitól. Naponta megjelenő cikkeit sok külföldi tekinti a magyar valóságot hitelesen bemutató írásoknak.

nepszava

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek