Home Szabadidő Bulvár Soma Mamagésa: „szeretem látni a tekinteteket”

Soma Mamagésa: „szeretem látni a tekinteteket”

Soma Mamagésa egy ideje picit eltűnt a képernyőkről. Aki esetleg nem emlékezne rá, akkor szólunk, hogy többek között a Megasztárból, Celeb vagy, Ments ki innen című showműsorokban láthattuk régebben a képernyőkön. Új utat vett az élete, amelyről őszintén mesélt!

 

Soma Mamagésa

 

Béres Szabolcs készített a Mamagésávalinterjút, mutatjuk a legérdekesebb vallomásokat.

„Szabi: Milyen érzésekkel érkeztél ismét Miskolcra?

Soma Mamagésa: A Miskolci Bölcsész Egyesületnél tanultam pszichológiát, úgyhogy három éven át rendszeresen jártam le a városba, vagyis Miskolc számomra köthető a megszerzett tudáshoz.

Szabi: Mostani (miskolci) előadásod, az “Egység kontra kétség” címet viseli, mit lehet erről tudnunk?

Soma Mamagésa: “Kétség egység” Mit jelent egységben levőnek lenni… “Egység kétség” miért jó, ha egységben vagyunk és az utolsó könyvem ami kilencedik a sorban tavaly jelent meg, az “Egységben önmagammal” címet viseli. A könyvhöz képest, inkább már egy rendszerben levő gondolkodást adok át a hallgatóságnak, tudniillik ez egy elképesztően nagy téma, közben pedig minden előadás egy hatalmas kaland is egyben, mivelhogy függ a közönségtől.

Veszem, hogy mi a rezgés, illetve mindig világító lámpák fényében zajlanak az előadások, szeretem látni a tekinteteket és az tud tovább vezetni, hogyha látom a rácsodálkozásokat. Tulajdonképpen ez egy Spiritualitás stand up comedy, hisz koncepciózusan nevettetek is. Ha egy bizonyos mennyiségű infó lemegy, utána muszáj lazítani. Itt nincs zene mint a rádiókban, hanem storyk vannak. Amikor pedig kilazult mindenki, érkezik a következő etap. Nagyon izgalmas dinamikája van így az egész előadásnak.

Szabi: Hogyan teltek az elmúlt hónapok?

Soma Mamagésa: Elkészült első saját hangoskönyvem, aminek az a specialitása, hogy egy fejezet kivételével nem felolvasom a saját könyvem adott fejezeteit, hanem emlékezetből mondom, ami az egy évvel korábban leírt téma kapcsán eszembe jut. Így több új dolog is elhangzik, ami nincs a könyvben.

Tulajdonképpen egyfajta önismereti hangos mesekönyv féle. Egyedül a kvantum fizikáról szóló fejezet az, amit valóban felolvastam. Ezenkívül idén márciusban lesz hetedik éve, hogy kurzusokat, önismereti táborokat, elvonulós hétvégéket tartok és idén januárban volt egy nagy összegzésem ami azt jelenti, hogy elővettem a tizenéveim noteszét, kijegyzeteltem két héten keresztül, hogy mit jótékonykodtam,hol tartottam előadást, kikkel találkoztam vagyis, hogy lássam kívülről ez a tizenéves út mit sűrít magába, illetve hova vezethet…

Aztán rájöttem hét éven át hallgattam emberek problémáit,panaszait és úgy gondoltam, új koncepcióval állok elő, amit elneveztem Játszás-orgazmus fejlesztő kurzusnak.Játszás-orgazmus fejlesztő kurzusaimmal a célom, hogy az emberek egyre inkább felszínre hozzák magukban a bizalom, ősbizalom, önbizalom állapotát, fejlődjön a kreativitás, spontaneitás, játékosság, hogy nyíljanak az emberek a jelen élvezni, megélni tudására, merésére, és megtapasztalják az egység élmény gyógyító, tápláló erejét. Ebben az állapotban automatikusan elindulnak bennünk az öngyógyító folyamatok. Ehhez a kilazuláshoz és játékokhoz elengedhetetlen a közösség megtartó ereje, hiszen egymás által élhetjük meg a bizalom és egység élmény létrejöttét, ami eleve gyógyít, tölt.

Szabi: Zenei fronton várható-e újdonság?

Soma Mamagésa: Már van újdonság! Tavaly, amikor eldöntöttem, hogy a kilencedik könyv után pihenő, júniusban debütáltunk az Everness Fesztivál‎on, ami jelenleg Európa egyik legnagyobb tudatosság fesztiválja, de lesz Gödör Club, A38 ismét Everness és vidéki koncertek is.

Zenénkben ami teljesen saját, műfajilag fellelhető az ethno, punk rock, rock, underground mindez pedig játékosan egybegyúrva. A dallamokat és a szövegeket én írom, a zenéket Schlosser András, a hangszerelő és zeneszerző társ (plusz szaxofonos) pedig Lőrincz György. Remélhetőleg hamarosan Miskolcon is játszhatjuk dalainkat.”

boon.hu, képek: borsonline.hu, jegy.hu

Forrás: delina

 

Exit mobile version
Megszakítás