17.5 C
Budapest
2023. október. 3. kedd

Sokkot kaptak a horgászok, miután meglátták, mit rejt a hal gyomra – 18+

Dátum:

Megosztás:

Furcsa volt számukra a nagyhasú hal, de amikor feldolgozták, nem számítottak a látványra.

A halak gyomrában legtöbbször táplálék van, attól függően, hogy mennyire nagyétkűek. Ehhez képest Richard és Jon, két amerikai horgász olyan dologgal találkozott, amivel még sosem.

Jon élete első kék harcsáját fogta ki, társával együtt pedig furcsállták, miért olyan kerek a gyomra. A páros először azt gondolta, valamilyen kisebb halat nyelhetett le a harcsa, de amikor megnyomkodták rajta azt a részt, feltűnően kemény volt.

 Úgy döntöttünk, hogy felvágjuk a gyomrát, de ami benne volt, arra egyáltalán nem számítottunk – mesélte Richard.

A hal gyomrában ugyanis egy vibrátor pihent.

A férfiaknak fogalmuk sincs, hogy kerülhetett az eszköz a folyóba, ahol a hal élt. Ráadásul a kellemetlenséget tovább emeli, hogy a horgászaton ott volt Richard családja is, akinek a hároméves kislánya tisztogatta először a tárgyat. Utána persze a kislány anyukája sietve fordította el a lány fejét.

A többi horgász sem hagyta szó nélkül a furcsa fogást. Volt, aki úgy fogalmazott, ezentúl nagyobb gilisztával kell mennie horgászni – írja a DailyStar.

bors

DailyStar

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Még a hónapban megszűnik egy népszerű dohánytermék

2023. október 23-tól Magyarországon is alkalmazni kezdik azt az uniós irányelvet, ami megtiltja a természetes dohányízt ízesítéssel elfedő...

Súlyos baleset, mindkét oldalon lezárták az M5-öst – videó

Összeütközött egy kamion és egy személyautó az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán hajnalban, a 91-es kilométernél lévő...

Megvan, pontosan mennyivel emelkedik a nyugdíj január 1-jétől

Varga Mihály pénzügyminiszter közölte az idősek világnapjához kapcsolva. Februárban pedig jön a 13. havi ellátás. Az idősek világnapján jelent...