20.6 C
Budapest
2023. szeptember. 30. szombat

Sokkoló történet: előre elrendezett házasságáról vallott egy Európában élő indiai nő

Dátum:

Megosztás:

Bár tudjuk, hogy a mai napig léteznek előre elrendezett házasságok a világ számos pontján, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez Európában nem történhet meg.

Pedig az Egyesült Királyságban is csak 2014 óta tiltott az ilyen házasságforma, így ma is élnek köztünk olyanok, akik megtapasztalták, milyen kényszerített házasságban élni.

Sunny Angel az Egyesült Királyságban nőtt fel, hindu családban. Húszéves korában akarata ellenére adták össze férjével, Ajay-jal, aki komoly tanulási nehézségekkel küzdött, a nő szerint „mentálisan gyerek” volt. A vőlegény ugyanúgy vonakodott a házasságtól, mint az ara. Sunny visszaemlékezése szerint a férfi a nászéjszakán rémült arckifejezéssel közelített felé, miközben az anyós az ajtó túloldalán hallgatózva bizonyosodott meg arról, hogy elhálták a házasságot, és időnként instrukciókat is adott a fiának.

A két fiatal családja már az Egyesült Királyságban talált egymásra, és 1998-ban kezdték el szervezni az esküvőt. Az akkor 25 éves férfi úgy kezelte Sunnyt, mint egy hercegnőt, és szerelmes levelekkel bombázta – amelyekről később kiderült, hogy a férfi anyjának tollából származtak. A két fiatal személyesen az esküvőn beszélgetett először.

Az anyós változatos gyakorlati utasításokat adott Ajay-nak a nászéjszakán és a többi együttléten: például azt, hogy ha Sunny megpróbál harcolni ellene, vetkőztesse le és verje meg.

Ajay szülei 10 000 fontot és egy vadi új Mercedest adtak Sunny szüleinek a lányért. A fogyatékkal élő férj volt az egyetlen a saját családjából, akiben élt valami ideális elképzelés a házasságról: egyszer feltette a kérdést, vajon Sunny jobban szereti-e őt, mint a süteményt.

A férfi, miután végzett a nászéjszakán, azt kérdezte az anyjától: „Megcsináltam, akkor most megkapom a csokoládét?”

Sunny állítja, az anyósa pornót mutatott a férjének, így tanította arra, mit is kell csinálni a házasélet során, hogy biztosan szülessen unoka a dologból. A nő egyáltalán nem hibáztatja volt férjét a történtek miatt.

 A fogyatékkal élő emberek nagyon sebezhetőek, közülük mégis sokakat kényszerítenek elrendezett házasságokba a szüleik, ahogy ez történt a volt férjemmel is – mondta Sunny –, mindezt a hagyományok és a becsület megőrzése miatt. Ez nagyon zavaró. Helytelen. Láttam a volt férjem szemében, hogy nem akart ő se megerőszakolni, se megütni. Csak azt tette, amire utasították.

A házasságnak Sunny az anyósa akaratán kívül vetett véget négy hónappal az esküvő után, ugyanis nem engedte őt enni, emiatt kórházba került. Innen már nem ment vissza a férjéhez, később a pár útjai hivatalosan is különváltak.

Forrás: Mirror

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Váratlan dolgot tettek az oroszok éjjel, ez az ország sodródhat bele a háborúba

Lehetséges légtérsértést észleltek a román hadsereg radarjai péntekről szombatra virradó éjszaka, amikor Oroszország újabb légitámadást intézett a román...

Kiakadtak a rajongók Beckham tettén, amikor szájon csókolja 12 éves lányát, Harpert…

David Beckham ismét megosztotta a követőit legújabb videójával, amelyen szájon csókolja 12 éves lányát, Harpert. Éppen Victoria Beckham párizsi...

Milliókat keres ez a gyönyörű lány azzal, hogy a kerek fenekével lufikat robbant – fotó

Egy fiatal nő nem gondolta volna, hogy az egyik rajongója fura kérdéséből üzleti vállalkozást fog indítani, azonban mégis...

Egyre durvul a migránsőrület – képek, videó

Drótvágó, létra, bot, csőre töltött éles lőfegyver... – át akarnak jönni az illegális migránsok a kerítésen - írja...