22.7 C
Budapest
2023. május. 31. szerda

Sokkoló tanulmány került nyilvánosságra

Dátum:

Megosztás:

200 milliónál is több keresztényt zaklattak világszerte. Elkészült a tavalyi adatokat tartalmazó tanulmány. Észak-Koreában a legrosszabb a helyzet.

A keresztényüldözésről szóló cikkeket olvasva úgy tűnt, hogy a legrosszabb helyzetben az Egyiptomban élő koptok vannak. Ez azonban nincs így – legalábbis a világ összes keresztényüldöző államát elemző Open Doors szervezet szerint.

Friss elemzésükből kiderült, hogy

tavaly 200 milliónál is több keresztényt zaklattak a hite miatt világszerte. Az őket ért támadásokban 3066-an meghaltak és 1020 főt megerőszakoltak.

A keresztényüldözési listát immár 22 éve Észak-Korea vezeti. David Curry, az Open Doors elnöke elmondta, hogy a kommunista országban mindenkit a rendszer ellenségének tartanak, akiről – leginkább a széles körű besúgó hálózaton keresztül – megtudják, hogy hívő, illetve akinek a lakásában Bibliát találnak.

A lista második helyén Afganisztán áll, ahol a keresztényi lét lassan “rémálommá változhat”, és ugyanez a helyzet az első nyolc helyen álló, alapvetően iszlám államban.

Indiában a hindu szélsőségesség veszélyezteti a keresztényeket, különösképpen a nőket, akik gyakran válnak erőszakos nemi közösülés áldozataivá. David Curry úgy látja, hogy a jelenlegi indiai vezetés célja, hogy a hindu valláson kívül minden más vallást kiszorítson a hatalmas országból, habár kívülről úgy látszik, hogy a különböző vallású emberek békésen élnek egymás mellett.

A keresztényüldözés ötvenes listájának 39. helyén Mexikó, 49 helyén pedig végén Kolumbia áll, ahol az üldöztetés a szervezett bűnözéssel kapcsolható össze.

Forrás: Ripost/ Breibart.com

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner

Kapcsolódó hírek

Világsztár hegedűművész Budapesten péntek este

Egy varázslatos nyitókoncert, Dohnányi Ernő Ünnepi nyitánya, melyet anno Budapest 50. évfordulójára írt, Daniel Lozakovich világsztár hegedűművész a...

Összefüggést találtak az egyik leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség és a méhnyakrák között

Összefüggést mutattak ki az egyik leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség és a méhnyakrák kialakulása között a Semmelweis Egyetem...

Összeverekedtek a Roma- és Sevilla-szurkolók Zuglóban, több ember kórházban

Hét lengyel férfit állítottak elő a rendőrök azután, hogy két foci szurkolótábor egymásnak esett Zuglóban. Többen meg is sérültek....