5.8 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekSokkoló genetikai felfedezés, veszélyben a gyerekek

Sokkoló genetikai felfedezés, veszélyben a gyerekek

Olyasmit találtak a tudósok a génekben, ami még őket is megdöbbentette. Kiderült, hogy a szülők bizonyos viselkedési formái torzítják a gyerekek genetikai állományát. Mutatjuk a hajmeresztő eredményeket!

Azok a gyerekek, akikkel rendszeresen kiabálnak, vagy megverik őket a szüleik, látható jeleket mutatnak az iskolában: félénkek, visszahúzódók lesznek, vagy épp ellenkezőleg, extrém mértékben agresszívak. A bántalmazás nyomait felnőtt korban is viselik, sokan szenvedélybetegek lesznek, vagy soha nem mernek olyan életet élni, amilyet szeretnének. A lelki sérüléseken túl most az is kiderült, hogy a génekből is örökre szóló nyomot hagy, ha valakit bántottak gyermekkorában.

A kanadai British Columbia Egyetem kutatása során 34 férfi spermiumát vizsgálták, és kiderült, hogy a gyerekbántalmazás nyomai ott vannak a génekben is, sőt, ezek a módosulások befolyásolják a felnőtt a sejtek működését is. Korábban úgy vélték, a gének fogantatástól kezdve kódolva vannak arra, hogyan működjenek, azonban most már bizonyos, hogy befolyásolja, milyen környezeti hatás ér bennünket. De nem csak emiatt döbbenetes a felfedezés.

Sokkoló genetikai felfedezés, veszélyben a gyerekek 1

A tudósok ugyanis a sejteket vizsgálva még azt is meg tudták állapítani,hogy nagyjából mikor történt a bántalmazás. A kutatók szerint így a jövőben a felfedezés segítheti a gyermekbántalmazási ügyekben a hatóságok munkáját.

Sokkoló genetikai felfedezés, veszélyben a gyerekek 2

Egyelőre arra nem derült fény, hogy a génekkel öröklődnek-e a bántalmazás során átélt élmények, de a kutatók reménykednek benne, hogy hamarosan erre is megkapják a választ.

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work