A szerencsétlen asszony még csak 25 éves volt, amikor a súlyos genetikai elváltozás pokollá tette az életét.
Az indonéziai Sulami sokáig a világ egyik legboldogabb nője volt, hiszen remek állása volt, és álomszerűnek tűnő kapcsolatban élt szerelmével. 25 éves korában azonban megtámadta egy különös és rendkívül ritka betegség, az úgynevezett bambuszgerinc-szindróma, ami egy csapásra pokollá tette az életét – írta a The Sun.
Sulami teste lassan kőkeménnyé és olyan merevvé vált, hogy lehajolni, sőt, leülni is képtelen. Már 10 éve éli így mindennapjait, és ha hűséges szerelme nincs mellette a nap minden percében, az ágyból sem tudna felkelni.
Betegsége elején Sulami még bízott benne, hogy az orvosok ki tudják gyógyítani a szörnyű kórból, ám mára lemondtak róla a doktorok.
Forrás: Ripost