Home Tudástár Tudástár - minden érdekesség Sokéves tapasztalat után lehet valaki a tűzesetek Columbója

Sokéves tapasztalat után lehet valaki a tűzesetek Columbója

forrás: Kossuth Rádió/Napközben

Meghatározott szabályok szerint vonulnak ki a tűzoltók a helyszínre, de törekednek a túlbiztosításra. A tűzcsapokat rendszeresen ellenőrzi a katasztrófavédelem, a tűzesetek feltárásánál pedig a rendőrség is felhasználhatja a tűzvizsgáló megállapításait. Emellett praktikus tanácsok is elhangoztak az otthoni tűzesetek elkerülésére, eloltására a Kossuth Rádió adásában.

Szakzsargon szerint jelzőnek nevezi a tűzoltóság a betelefonálót. Az ügyeletes műveletirányító a bejelentés során azért kérdez, hogy minél pontosabb képet kapjon a tűzről, így a megfelelő eszközöket, és létszámú rajt tudja küldeni a lángok megfékezésére – nyilatkozta Dr. Kanyó Ferenc tűzoltó alezredes, a fővárosi katasztrófavédelmi igazgatóság tűzoltósági főfelügyelője. Sokszor hangoztatatják a civilek, hogy túl sokat kérdezünk egy riasztáskor, de erre azért is szükség van, mert a betelefonálók – főleg, ha valakinek a saját tulajdona ég – felfokozott idegállapotban megfeledkeznek akár a pontos cím közléséről is. „Ha a kérdések helyett rögtön kivonulnánk, akkor sikertelen lenne a tűzoltás” – tette hozzá a szakértő. „Arra is törekekszünk, hogy lehetőleg több laktanyából küldjünk kocsikat, annak érdekében, hogy egy esetleges forgalmi dugó miatt biztosan a helyszínen legyünk. A budapesti tűzcsapokat állandóan ellenőrzi a tűzoltóság, szemrevételezik a csap tisztaságát, az elzáró szerelvényeket, a nyomást. Jegyzőkönyvet vesznek fel, és jelzik a vízműveknek, ha valami nincs rendben” – mondta el Kanyó Ferenc.

zűz
Tűzoltók dolgoznak Budapesten, az Alkotás utcában a Testnevelési Egyetem atlétikai csarnokánál, amely kigyulladt 2015. október 15-én hajnalban (MTI-fotó: Mihádák Zoltán)

Nem érheti az a vád a tűzoltókat, hogy későn érkeznének, persze, ha valakinek valamije ég, akkor minden másodperc soknak tűnhet. Ezt már Fentor László tűzoltó alezredes, országos tűzvizsgáló, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának munkatársa hangsúlyozta.

Tűzvizsgálónak születni kell

A „tűznyomozásról” a szakember elmondta: sok éves tapasztalat után jut el oda valaki, hogy meg tudja mondani, mitől is alakult ki a tűz. Vannak tanfolyamok, de alapvetően olyan attitűdökkel kell rendelkezni, amelyek nem mindenkinél adottak- mondta el Fentor László.

Az Ön böngészője nem támogatja a hanganyag lejátszását!

 


A szakember arra is kitért, hogy a tűzvizsgálatot szakmai tapasztalatszerzés céljából végzik, fontos tudni ugyanis, hogy a megelőzési szabályok megfelelők-e, kell-e azokat esetleg korrigálni vagy újakat alkotni. Biztosítási szempontból a tűzvizsgálók azt vizsgálják, hogy fennáll-e bűncselekmény gyanúja, mert ilyenkor a tűzvizsgáló megállapításait felhasználja a rendőrség, mint szakértő. „A vizsgált esetek háromnegyedénél tudják megállapítani az okokat. Az esetek negyedében a tűz, illetve a tűzoltás károsító hatása, illetve az éghető anyagok eltávolítása miatt nem tárhatóak fel pontosan az okok” – ismerte el a szakember.Nem árt az ismétlés

Kisdi Márk Máté tűzoltó főhadnagy, a fővárosi katasztrófavédelmi főigazgatóság szóvivője tekintettel a fűtési szezon és az ünnepek közeledtével praktikus tanácsokat osztott meg az otthoni tűzesetek megelőzésére, kezelésére. Háztartásokban jellemzően nyílt láng, elektromos fogyasztók, valamint a konyhai gáztűzhelyen felejtett ételek okoznak problémát. Gyertyákat, mécseseket soha nem szabad magára hagyni, és meg kell győződni arról, hogy ne legyen éghető anyag a láng közelében. Célszerű zárt formájú mécseseket vásárolni – mondta Kisdi Márk Máté.

A szakember azt ajánlja, hogy minden lakásban legyen kisebb porral oltó készülék, vagy tűztakaró, de ha kisebb tűz keletkezik, akkor egy pohár vízzel, vagy szénsavas víz felrázásával is meg lehet kezdeni az oltást, ha életünket, testi épségünket nem veszélyezteti a tűz.

„Ha azt vesszük észre, hogy ég az olaj, akkor el kell oltani a tűzhelyet, le kell venni a serpenyőt, le kell takarni az edényt, nem szabad vízzel oltani, különben csak egy hatalmas lángbombát hozunk létre. Az elektromos fogyasztóknál célszerű kikapcsolni a főkapcsolókat is, nem elég az úgynevezett standby üzemmódban hagyni azokat. Hasznos kihúzni a csatlakozóból a nagyobb eszközöket, mert ebben az esetben akár vízzel is meg tudjuk kezdeni az oltást” – mondta el a szóvivő.

 

Exit mobile version
Megszakítás