Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a Kórházszövetség februári konferenciáján azt mondta, hogy bizonyos magánvállalkozások számára megpróbálják megteremteni a lehetőségét annak, hogy részt vegyenek az állami betegellátásban – írja cikkében a G7.
Az állami és magánegészségügy a világ fejlett országaiban egymást kiegészítve működik, bizonyos terheket hatékonyan tud levenni az alapellátás válláról – például a fogászat, szemészet vagy éppen a bőrgyógyászat területén.
Mivel az állami egészségügy egyre riasztóbb számokat produkál, logikus lépés, hogy a magánszolgáltatókat is be akarja vonni a feladatellátásba. (Más kérdés, hogy a mostani javaslat homlokegyenest az ellenkezője az utóbbi évek irányvonalának, ahol a magánszektor teljes leválasztása volt a cél).
A szolgáltatók viszont nem biztos, hogy érdekeltek a javaslatban. A Magyar Nemzeti Bank 330 pontos versenyképességet javító javaslatcsomagjának adatai szerint a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) támogatási rendszere elavult, közel tíz éve nem nyúltak hozzá a támogatási összegekhez. Részben ennek tudható be az is, hogy rekord méretű tartozások alakultak ki a kórházaknál, a finanszírozás ugyanis nem követte az utóbbi évek áremelkedését.
Kirschner András, a Swiss Clinic ügyvezető igazgatója a Weborvosnak adott interjújában például kiemelte: emiatt nekik egyáltalán nem érné meg szerződni az állammal, mert
az állami finanszírozás általában csak a teljes kezelési költség 20-25 százalékát fedezné.
Egy csípőprotézis-műtét esetén ez a szakember szerint 500 ezer forintot jelentene, míg a teljes beavatkozás jelenleg nagyjából kétmillió forintba kerül a piacon.
Szerinte a megoldás tehát (anélkül, hogy a NEAK a világ összes pénzét ráborítaná a magánszolgáltatókra) az úgynevezett co-payment modell lehetne, ahol az állami támogatás mellett a magánszolgáltató a valódi ár és a támogatás különbözetét elkérheti a betegtől, tehát a kétmillió forintos csípőprotézis-műtét 1,5 millióba kerülne a betegnek.
Ez elméleti szinten fenntarthatóan hangzik, viszont árnyalja a képet, hogy egy átlagos háztartásban élő magyar számára egy ilyen beavatkozás jóval többe kerül, mint amennyit egy évben félre tud tenni. A KSH háztartások jövedelmével kapcsolatos adatai alapján 2022-ben egy háztartásban az egy főre jutó bevétel 2,2 millió forint körül mozgott évente, míg a kiadások 1,7 milliónál álltak. A módszertan szerint a kiadások közé az élelmiszereket és alkoholmentes italokat, a lakásfenntartást, a háztartási energiát, valamint a közlekedésre fordított kiadásokat sorolták, így ebben nem szerepelnek a magánegészségügyi kiadások. Az adatok alapján nagyjából 500 ezer forint marad az alapkiadások után egy főre – feltéve, ha nem vesz magának ruhát, könyvet, nem jár el szórakozni, vagy vált ki nem vényköteles gyógyszert.
De mire elég 500 ezer forint a magánegészségügyben, ha nagyobb a gond, mint egy lyukas fog, és mennyit segítene ezen az állami támogatás? Ehhez most a NEAK oldalán található várólistákból indulunk ki, ezek azok az ellátások, ahol egészen biztosan hosszú ideig kell fájdalommal élni ahhoz, hogy az állam fizesse a gyógyulást.
Ilyen például az epekő eltávolítása laparoszkóppal. Az epekövesség egy lassan, sokáig észrevétlenül alakuló betegség, mely egy ponton nagyon súlyos tünetekkel hívja fel magára a figyelmet. Bár korai szakaszában elkapva (jellemzően más vizsgálatok során derül rá fény) életmódváltással még visszaszorítható, amikor már tüneteket okoz, gyakran csak a műtét oldja meg a rövid idő alatt akár életveszélyessé eszkalálódó helyzetet.
Jelenleg az állami ellátásban átlagosan 136 napot kell várni előjegyzésre, tehát közel négy hónapig várhat a beteg a szakorvosi konzultációra. (Sürgősségi ellátásban megműtik az állami kórházakban is – már ha van sebész és aneszteziológus). Magánellátásban mindez sokkal gyorsabban megy, ugyanakkor egy laparoszkóppal végzett műtét közel egymillió forint. Ha feltételezzük, hogy ebben az esetben is hasonlóak a finanszírozási arányok, mint a csípőprotézis-műtétnél, akkor a co-payment modellben a betegnek nagyjából 750 ezer forintjába kerülne a beavatkozás – 250 ezer forinttal többe, mint amennyit az átlag háztartásban élő kellően aszketikus életformával félre tud tenni.
Ez nagyjából minden beavatkozásra igaz. Bár egységes tarifarendszer nincs, de a főbb várólistás problémák sebészeti megoldása mindenhol bőven a félmilliós tartomány fölé csúszik, és ezek az utókezelést, kontrollvizsgálatokat legtöbbször nem foglalják magukban. A legolcsóbban a szürkehályog-műtétet lehet megúszni, ott ugyan akár 300 ezer alatt is lehet találni magánszolgáltatót, aki elvégzi a beavatkozást, de ez az ár általában egy szemgolyó kezelésére vonatkozik. Ugyanez igaz a csípőprotézisre is, a kétmilliónál is többe kerülő műtét csak az egyik oldalt érinti, ha a másik felével is baj lesz, az újabb milliókba kerül.
A Weborvosnak adott interjúban Kirschner András azt mondta, most még nagyon sokan kivárnak, halogatják a költéseiket.
Nem vesznek új bútort, nem cserélik le az autójukat, halasztják a külföldi utazásukat. Ugyanígy vannak számos, nem nagyon sürgős egészségügyi beavatkozással: elhalasztják a heresérv-, a lágyéksérv-, a jóindulatú pajzsmirigydaganat-műtétjüket, a protézisbeültetéseket. Azonban eljön az a pillanat, amikor már akkora az egészségveszteség, annyira fáj például egy kopott csípőízület, hogy muszáj megoperáltatni. Ezek a kiváró páciensek tehát előbb-utóbb feltűnnek majd a magánszolgáltatóknál, de az állami rendszerben is.
Ezt támasztja alá egy nyugtalanító adat: a betegforgalom nemcsak a magánegészségügyben, hanem az államiban is jelentősen csökkent.
Rékassy Balázs, orvos, egészségügyi szakmenedzser a G7-nek tavaly azt mondta, a betegszám csökkenéséhez hozzájárul az orvostársadalom motiválatlansága is. A pandémia alatt ugyan rendezték az évtizedes lemaradást a orvosfizetésekben, ugyanakkor a fizetési rendszer nem hozott magával semmilyen motivációs aspektust – a hálapénz kriminalizálása miatt az orvos már nem volt motivált abban, hogy minél több beteget lásson el, ráadásul komoly bérfeszültség is kialakult abból, hogy a kezdő orvos hasonló fizetést vihet haza, mint a többéves tapasztalattal rendelkező kollégája.
Rékassy szerint látszik, hogy a betegek egyre rosszabb állapotban kerülnek orvoshoz. A lakossági oldalról a kiadásokra való felkészülés mellett (egészségpénztár, egészségbiztosítás) jelentős életmódváltása is szükség lenne ahhoz, hogy minél több évet tölthessenek az emberek egészségesen, ugyanis a magyarok általános egészségi állapota kirívóan rossz nemzetközi összehasonlításban.
