9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldSokan sérültek személy- és tehervonat ütközése során Németországban

Sokan sérültek személy- és tehervonat ütközése során Németországban

Legkevesebb 50-en megsérültek kedden egy személyvonat és egy tehervonat ütközésében a Düsseldorf közelében fekvő Meerbuschnál – közölte a német rendőrség.

A szövetségi rendőrség egy szóvivője a Bild című lapnak a baleset után nem sokkal még azt mondta, hogy legkevesebb 50 ember sérülhetett meg az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Neuss mellett fekvő Meerbuschnál történt balesetben. A mentésben közreműködő meerbusch-i tűzoltóság viszont közölte, hogy az első információk alapján öten sérültek meg, egyikük sem életveszélyesen. Közleményükben hozzátették, hogy a személyszállító vonaton nagyjából 150-en utaztak.

A Deutsche Bahn (DB) állami vasúttársaság közölte, hogy egyik leányvállalatuk, a DB Cargo szállítmányozási cég egy tehervonata a Krefeld és Neuss közötti vasútvonalon 19:30 körül összeütközött egy regionális expresszel, amelyet a National Express nevű társaság üzemeltet. Mint írták, az első jelentések szerint 20 ember sérült meg a balesetben.

A szövetségi rendőrség észak-rajna-vesztfáliai szervezetének tájékoztatása alapján a baleset úgy történt, hogy a személyszállító vonat belefutott az előtte haladó tehervonatba a Meerbusch-Osterath megállóhely közelében.

Forrás: M1 Híradó / MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work