22 C
Budapest
2024. május. 6. hétfő
HomeHírekMagyar oktatásSokaknak zsebbe nyúlós lett a felsőoktatás - számok

Sokaknak zsebbe nyúlós lett a felsőoktatás – számok

Vannak olyan szakok, ahol egy félév ára meghaladja az egymillió forintot.

120 990-en jelentkeztek az idei felsőoktatási felvételi során valamelyik egyetem szeptemberben induló képzésére. Az Oktatási Hivatal márciusban publikált adatai szerint a jelentkezők 67 százaléka alapképzésre, 20 százaléka mesterképzésre, 10 százaléka osztatlan szakokra, 3 százaléka pedig felsőoktatási szakképzésre jelentkezett – írja az Eduline.

2020 óta nem volt olyan magas a költségtérítéses képzésekre felvettek száma, mint tavaly. Ekkor országosan 126 449 jelentkezőből 94 785-en nyertek felvételt valamelyik egyetemre. Közülük 74 ezren állami ösztöndíjas, 20 301-en viszont költségtérítéses képzésre jutottak be, vagyis minden ötödik 2023-ban felvett egyetemistának tandíjat kell fizetnie a képzéséért.

Ez az összeg a magyar nyelvű, nappali tagozatos képzések esetében általában félévente 200-300 ezer forint, ami egy hat féléves képzés végére 1,8 millió forintos költséget jelent. Bizonyos szakok árai azonban ennél sokkal magasabbak, elérhetik a félévente közel 1,5 millió forintos összeget is.

Orvosi képzések

Állatorvosnak mindössze egyetlen intézményben tanulhatnak a hallgatók az országban, amely egyben a legdrágább egyetemi képzés, félévente 1 450 000 forintba kerül az oktatás. A képzés nem mellesleg 11 félévig tart, így összesen 15 950 000 forintért végezhetik el az állatorvosi képzést a magyar egyetemisták.

Az általános orvosin tanulóknak félévente 1 350 000 forintot kell fizetniük, ami az előbb említett képzéssel ellentétben 12 félévből áll, így a teljes összeg 16 200 000 forint. Hasonló a tandíj a fogorvosoknál, de ők csak 10 félévig fizetik.

Gazdasági képzések

A Budapesti Corvinus Egyetemen a 7 féléves angol nyelvű gazdálkodási és menedzsment, valamint a 8 féléves nemzetközi gazdálkodás képzésen a hallgatóknak félévente 990 000 forintot kell fizetnie. Az IBS Nemzetközi Gazdasági Főiskolán a képzésekért 950 000 ezer forintot kérnek el félévente.

Művészeti képzések

A Színház- és Filmművészeti Egyetem idén sem indít önköltséges színművész képzést. Fizetős formára egyedül a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen van lehetőség. Az egyetem kaposvári campusán 10 féléves a színművész képzés, aminek a féléves tandíja 950 000 forint. A Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskolán a 6 féléves képzésnek szintén borsos ára van: félévenként 900 000 forintba kerül.

Nem lehet olcsón grafikát, festést vagy animációt sem tanulni az egyetemeken, ha azt önköltséges formában teszik a hallgatók. A tandíjak árai ugyanis 700 és 900 ezer forint között mozognak. Azok a hallgatók, akik a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen fotográfiát, tervezőgrafikát vagy animációt tanulnak önköltséges képzésen, félévente 800 ezer forintos áron tehetitek meg. Itt viszont a képzések hossza összesen 6 félév.

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem