Megállapodott a német kormánykoalíció a terrorista harcosok állampolgárságának megvonása ügyében. A törvény szerint három feltételnek kell teljesülni ahhoz, hogy megvonják a terroristák német állampolgárságát.

Szakértők szerint több kérdést is felvet a törvény, a prevenciós hatást azonban várhatóan elérik.

Hétfőn jelentették be Berlinben a sikeres megállapodást. A belügyminiszter és az igazságügyi miniszter – Horst Seehofer, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa és a szociáldemokrata (SPD) Katharina Barley – vezetésével folytatott koalíciós egyeztetés eredménye szerint három feltétel teljesülése esetén vonhatják meg a terroristáktól a német állampolgárságot.

Az első számú feltétel az, hogy az illető a német mellett más állampolgársággal is rendelkezzék, a második pedig, hogy felnőtt korú legyen. A megállapodás harmadik pontja értelmében a szabályozás alkotmányossági okok miatt nem lehet visszamenőleges, vagyis csak az új törvény hatályba lépése után elkövetett terrorista bűncselekményekre hivatkozva lehet megvonni a német állampolgárságot valakitől.

Bizonyítani kell

A szabályt olyan emberek esetében lehet majd alkalmazni, akikről bebizonyítják, hogy részt vettek terrorszervezet kötelékében külföldön végrehajtott harci cselekményekben.

A kormány megelőző, „prevenciós hatást” vár az új szabálytól – mondta a berlini kormányszóvivői tájékoztatón Eleonore Petermann, a belügyminisztérium szóvivője, hozzátéve: egyértelmű, világos jelzés, hogy a büntetőjogi felelősségre vonás mellett az állampolgárság elveszítése is fenyegeti mindazokat, akik terrorszervezethez csatlakoznak.

Korábban is volt hasonló kezdeményezés

A legfontosabb feltétel az, hogy a törvény nem visszamenőleges hatályú, tehát csak azokra vonatkozik, akik a törvény életbe lépését követően álltak az Iszlám Állam zsoldja alá – hangzott el a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Jól látható, hogy egyre több állam foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy mi legyen azokkal a személyekkel, akik kikerülnek az Iszlám Állam hatalma alól, nagy kérdőjel ez több európai ország számára is – magyarázta Kiss-Benedek József biztonságpolitikai szakértő. Hozzátette: korábban is volt hasonló törvény Németországban, azonban azt nem tartották be.

Sajátos a német elképzelés

Franciaországban van egy olyan törvény, hogy aki terrorszervezethez csatlakozott francia állampolgár, azokat nem fogadják vissza hazájukba – tájékoztatott a szakértő.

Mint mondta, a német elképzelés sajátossága, hogy a három feltétel egyike a kettős állampolgárság. Amennyiben tehát kettős állampolgársággal rendelkezik egy terrorista, a német állampolgárságot elveszik tőle, a másik pedig megmarad. Így azzal tulajdonképpen szinte oda utazhat, ahová csak akar – fogalmazott Kiss-Benedek József.

Hozzátette: a másik feltétel a korábban említett nagykorúság, vagyis, hogy 18 éves kor feletti német állampolgár legyen. A harmadik feltétel pedig az, hogy a törvény nem visszamenőleges. A szakértő szerint ez a rákfenéje az egész törvénynek, hiszen így nagy kérdés, hogy akik a törvény életbe lépését követően érkeznek vissza Németországba, azokra vonatkozik-e a szabály, és ha igen, akkor hogy?

Kevesen térnek vissza Németországba

A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) adatai szerint Németországból az utóbbi években hozzávetőleg ezren távoztak a Közel-Keletre, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz vagy más dzsihadista terrorszervezethez. Nagyjából egyharmaduk tartózkodik ismét Németországban, és nagyobb szabású visszatérési hullám egyelőre nem mutatkozik. Ezeket az embereket a kormánypártok kompromisszuma alapján nem fenyegeti német állampolgárságuk elvesztése.