21 C
Budapest
2023. június. 4. vasárnap

Sok a baj a Facebook-kal, köztük ez most a slágerbotrány: A Facebook ügyvezetője adott utasítást a Soros György utáni kutatásra! Oszd meg!

Dátum:

Megosztás:

Tagadtak, félrebeszéltek, de egy új jelentés szerint valójában Mark Zuckerberg jobbkeze áll az egész, sorosozós hadművelet mögött.

Sheryl Sandberg, a Facebook ügyvezető igazgatója kért információkat Soros Györgyről azután, hogy az üzletember januárban a davosi világgazdasági fórumon élesen kritizálta a céget, a Google mellett. Soros akkor azt mondta, ezek a vállalatok veszélyesek a társadalomra. Ez egybeesett a közösségi oldalon terjedő orosz dezinformációs kampányok utáni nyomozásokkal.

CNBC híre szerint Sandberg, a cég Mark Zuckerberg utáni legfontosabb vezetője ekkor arra utasította beosztottjait, derítsék fel Soros kritikájának hátterét. A cég válaszcsapása odáig terjedt, hogy felfogadtak egy PR-céget, amely a nálunk jól ismert, összeesküvés-elméletekkel megtámogatott sorosozásba kezdett, valamint igyekezett a Facebook összes kritikusát Soroshoz kötni.

A botrány miatt a múlt héten lemondott a cég kommunikációs igazgatója, aki magára vállalta a felelősséget. Ezzel mentesítette volna Sandberget és a felső vezetést, ám az új információk szerint mégsem igaz, hogy ők ne tudtak volna a hadműveletről.

Sandberg egyelőre a vállalat szóvivőjén keresztül üzent. A nyilatkozat szerint annyi történt, hogy gyanút fogtak, nem shortolta-e meg véletlenül Soros valamelyik befektetési alapja a Facebook-részvényeket. Ilyesmi egyébként nem történt.

Címváltoztatás: Hirmagazin.eu

Forrás: HVG

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Hazánkba is megérkeztek a Pokol Angyalai (Hell’s Angels) motorosklub tagjai

Az Egyesült Államok a társaságot bűnözők bandájaként tartja számon. A világ minden tájáról jönnek a tagok, akik hazánktól...

Videón az M1-esen át menekülő őz, amely egy tatabányai kertben talált menedéket

Őzet találtak egy családi ház kertjében Tatabányán pénteken. Az állat kilométerekről, az M1-es autópályán át kóborolhatott el idáig. Az M1-es...

Sorsfordító kijelentést tett Volodimir Zelenszkij

Ukrajna készen áll a rég várt ellentámadás megindítására, hogy visszafoglalja az Oroszország által megszállt területeket – közölte az ukrán...

Itt vannak az új hulladékgazdálkodási rendszer díjai

Megismerhetők azok a díjak, amelyeket alkalmazni kell az energiaügyi miniszter rendelete alapján a július 1-jétől hatályos hulladékgazdálkodási rendszerben. A...