18.6 C
Budapest
2022. október. 2. vasárnap

Soha nem látott sikereket ért el a Magneoton a Király lemezeivel: halála óta is milliárdos bevételt hozott Jimmy..

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Csak egy vallomás címmel 29 éve jelent meg Zámbó Jimmy első magyar nyelvű albuma, ami egy példátlan sikertörténet kezdetét jelentette, és az egy évvel korábban alapított Magneotont a hazai lemezkiadók élvonalába katapultálta.

Halála óta milliárdos bevételt hozott Jimmy/ Fotó: RAS archívum

Halála óta milliárdos bevételt hozott Jimmy/ Fotó: RAS archívum

AKirály néven emlegetett énekes-dalszerző a halála után Guinness-rekordot állított fel: 13 albuma szerepelt az eladási lista első 13 helyén. Jogtalan hanghordozók forgalmazásával csalók is vagyonosodtak, de a Magneoton minden pert megnyert, és Jimmy halálának huszadik évfordulóján különleges album kiadását tervezik.

– Jimmy hivatalos hangfelvételeiből a mai napig több mint hárommillió példány fogyott, ebből egymillió a halála óta. A magyar könnyűzenében ilyen nem volt, és szerintem nem is lesz

– summáz Joós István, a Magneoton vezetője.

– Személyiségének és dalainak is kortalan a varázsa, ma is olyan érdeklődést generál, ami elképesztő. Emlékszem, alig győztük számba venni a médiamegjelenéseit, amelyek tragikus halála után csak szaporodtak. A lángot mi is táplálni szeretnénk, a tragédia huszadik évfordulóján különleges meglepetéssel készülünk. Akik érdeklődnek a munkássága iránt, olyan dolgot fognak kapni és hallani, amivel még nem találkoztak.

Joós nem cáfolja becslésünket, miszerint Jimmy milliárdos nagyságrendű bevételhez juttatta a Magneotont.

– A legnagyobb kiadó legnagyobb sikerét ilyen nagyságrendben mérik, de konkrét összeget nem mondhatok. Tudni kell: illegális kiadványok miatt százmilliós kár érte cégünket. Elsőre három lemezről nem tudtuk bizonyítani, hogy szerzeményei jogtalan kezekbe kerültek, de peres úton később ezek a jogok is hozzánk kerültek – magyarázza Joós, hozzátéve, hogy meglepetésére a fiatalok is egyre inkább érdeklődnek Jimmy iránt. – A jogszerű internetes letöltések megmutatják, hogy a romantikus dalokra fogékony fiatalok telefonjaiban most is vannak Jimmy-számok. Örök érvényű életművet tett le az asztalra.

Joós István/ Fotó: TV2Joós István/ Fotó: TV2

Pásztor László, a Magneoton másik alapítója is csak szuperlatívuszokban tud beszélni Jimmyről.

– A rendszerváltást követő időszak mindmáig legnagyobb sztárja ő. Mondják, hogy a kiadónk kezdeti sikere neki köszönhető. Ebben van némi igazság, de Jimmy egyik első és mindmáig egyik legnagyobb sikere a Filmslágerek magyarul első kazettáján jelent meg. Ez volt a Ghost című filmből ismert Unchained Melody magyar változata, a Nagy út vár rám, és erre mi kértük fel. Szóval inkább kölcsönösen húztuk fel egymást, hiszen ez a felvétel tette országosan ismertté. Ebből a kiadványból legálisan hatszázezer kelt el, plusz legalább ennyi hamisítvány, de így is ez alapozta meg a Magneoton üzleti sikerét. Tessék számolni! Egy kazetta 300 forintba került – mondta a Neoton Família legendás gitárosa és dalszerzője.

(Kiszámoltuk: ez bruttó 180 millió forint, ami 1992-ben legalább tízszer ennyit ért, mint ma.)

Pásztor László/ Fotó: RAS archívumPásztor László/ Fotó: RAS archívum

– Elképesztő az az országos őrület, ami Jimmy váratlan halála után kitört. Tízezrek a temetésen, százezrek a lemezboltokban. Megállt az élet. Tudtuk, hogy hatalmas sztár, de hogy ekkora, az csak a halála után derült ki

– érzékenyül el Pásztor. – Főleg a zenei munkálatok, a stúdiófelvételek alatt töltöttem vele sok időt, és barátok lettünk. Meg kell mondjam, nem nagyon találkoztam hasonló zenei tehetséggel. Elképesztően muzikális volt, elsőre megjegyzett és elénekelt bármit, ráadásul hogyan! Amikor a Time To Say Goodbye felvételei folytak Miklósa Erikával, sokan mondták, nem fog ez menni neki, de mindössze húsz percre volt szükség, hogy felvegye a saját részét, a fantasztikus végeredményt pedig mindenki ismeri – áradozik Jimmy egykori főnöke, aki még egy sztorit is felidéz.

– Jimmy hamar beletanult a sztárságba… Amikor a feleségemnek vettünk egy Renault Cliót, azzal mentem hozzá Csepelre. Nézegette, és megjegyezte, szerezzek nekik is egyet. Hogy képzeled, kérdeztem, mire csak nevetett: Te tudod, te vagy a kiadóm. Szereztem is neki egy autókereskedő barátomtól egy Opelt, és még a barátom járt jól, mert a cég neve ott virított a kocsin

– nosztalgiázik Pásztor, aki egyedül jegyzi Jimmy egyik legismertebb slágerét.

– Többekkel dolgozott, de egyszer rábeszélt, írjak neki egyedül egy dalt, és megszületett az Egy jó asszony mindent megbocsát. Csak Jimmyre gondoltam, és egy óra alatt készen volt a zene és a szöveg is. Nagyon büszke vagyok rá, s ez a dal azóta is az egyik legjobban jövedelmező slágerem.

Jimmy a világhírű szopránnak, Miklósa Erikának is méltó partnere volt, amikor duettet énekeltek/ Fotó: Facebook

Jimmy a világhírű szopránnak, Miklósa Erikának is méltó partnere volt, amikor duettet énekeltek/ Fotó: Facebook

Elutasítás szülte a sikerkiadót

Az 1977-ben alakult Neoton Família popegyüttes három tagja, Pásztor László, az azóta elhunyt Jakab György és Bardóczi Gyula, valamint Zoltán Erika menedzsere, Joós István a rendszerváltás évében alapította meg a Magneoton lemezkiadót, miután az akkor még legnagyobbnak számító Hungaroton elutasította az együttműködési ajánlatukat. A Magneoton Zámbó Jimmy és Zoltán Erika mellett később olyan művészek pályáját egyengette, mint Zséda, Rúzsa Magdi, Szekeres Adrien, Tolvai Reni, Majka, Gáspár Laci, az Animal Cannibals, a Magna Cum Laude vagy a Back II Black.

Csak egy vallomás

Csak egy vallomás

Best of Zámbó Jimmy

Best of Zámbó Jimmy

Mit akarsz a boldogságtól?

Mit akarsz a boldogságtól?

Szeress hogy szerethessenek

Szeress hogy szerethessenek

Fogadj örökbe

Fogadj örökbe

Dalban mondom el

Dalban mondom el

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Itt vannak Bódi Sylvi meztelen képei – fotók (18+)

Bódi Sylvi 2002-ben, majd nyolc éve, 2014 októberében állt a Playboy kamerái elé. Mutatjuk a fotóit - írja az...

Már nem ömlik a gáz a Balti-tengerbe – két magyarázat lehet

Az Északi Áramlat 2 vezetéket üzemeltető vállalat szóvivője tájékoztatott. Ulrich Lissek azt mondta, hogy erre két lehetséges magyarázat van:...

Elindult a népszámlálás, a kérdőív valósághű kitöltése mindenki számára kötelező, de nyerhetsz is vele!

Október 1–16. között online kérdezik meg az embereket. Október 17-től számlálóbiztosok keresik fel azokat, akik 16-ig nem adtak...

Kiderült: Varga Irén az egyik legdrágább előadó Magyarországon!

A Ripost régóta próbálja kideríteni, hogy mennyiért is vállal egy-egy haknit Varga Irén. Most elkapott a lap egy hivatalos...