Hirmagazin
Image default
Csillagászat, űrkutatás

Soha nem látott fotó egy fekete lyukról

Az emberiség már csak napokra van attól, hogy megcsodálhassa az első felvételeket egy fekete lyuk eseményhorizontjáról. Az áttörő eredményeket április 10-én leplezik le.

Az elmúlt néhány évben számtalan illusztráció született fekete lyukakról, valós közeli fotót azonban még sosem láthatott a nagyközönség az objektumokról. Ez a helyzet jövő szerdán megváltozhat, amikor a tudósok egy időben hat helyszínen gyűlnek majd össze, hogy nagyszabású sajtótájékoztató keretében leleplezzék a világ előtt az első felvételeket azokról a fekete lyukakról, amelyek a Tejútrendszerben, illetve a szomszédos galaxisokban találhatók.

Egy fekete lyuk közvetlen szomszédságának koncepciórajza (Fotó: Reuters/NASA)Egy fekete lyuk közvetlen szomszédságának koncepciórajza (Fotó: Reuters/NASA)

A fekete lyukak összeomlott csillagok szupersűrű maradványai, melyek olyan intenzív gravitációs erővel rendelkeznek, hogy még a fény sem képes távozni belőlük. Habár teljesen feketét, tehát lényegében láthatatlanok, a kutatók úgy hiszik, a rádióhullámok, melyeket a körülöttük keringő gáz- és porfelhő ad le, láthatóvá válnak a teleszkóp számára.

Az Eseményhorizont teleszkóp (EHT), melyet a kísérlethez használnak, lényegében több teleszkóp összekapcsolásából jön létre, melyet a kutatók több mint egy évtizede fejlesztenek. A pontos eredményekről és a fotókról azonban még semmi konkrétumot nem árultak el a kutatók, akik úgy döntöttek, csak a sajtótájékoztatón számolnak be a részletekről.

Az amerikai sajtótájékoztató, mely magyar idő szerint április 10-én délután három órakor kezdődik Washingtonban, élőben lesz követhető a National Science Foundation (Nemzeti Tudományos Alap) honlapján.

szerző: Hirado.hu
forrás: Nbcnews.com

Kapcsolódó hírek

Csillagászat: A Hold déli pólusán található két hatalmas kanyon, a Vallis Schrödinger és a Vallis Planck, aszteroidák becsapódásának következményeként alakultak ki..

Géza

A Marsról gyűjtött minták új fejezetet nyithatnak a bolygó kutatásában, és segíthetnek válaszokat adni olyan kérdésekre, mint a bolygó geológiai története, éghajlata, illetve az, hogy valaha is létezett-e élet a vörös bolygón.

Géza

Orosz tudósok egy új plazma-elektromos rakétahajtóművet fejlesztettek ki, amely jelentősen lerövidítheti a Mars-utazás időtartamát.

Géza
Megszakítás