Hetvenöt éve, 1946. augusztus 1-jén vezették be Magyarországon az új fizetőeszközt, a forintot.
A hiperinflációban vergődő, a háborús pusztításból a kilábalást éppen csak megkezdő országban a pengőt váltó új nemzeti fizetőeszközt tartották az egyetlen lehetséges megoldásnak arra, hogy megvalósulhasson a társadalmi és gazdasági élet újraindulása. De hogyan tudtak annyi új pénzt előállítani a számtalan nehézséggel küzdő országban? Mi volt az új valuta fedezete?
Mindenki ezt olvassa most!
Mennyi forintpénz kibocsátását engedélyezték a forgalomba hozatalkor? Mennyivel számoltak egy főre vetítve? Összeállításunkban ismert és kevésbé ismert tényeket, érdekességeket gyűjtöttünk össze a forint bevezetésének háromnegyed-évszázados évfordulója kapcsán, melyet a következő napokban további cikkek követnek a forgalomba hozatal körülményeiről, elfeledett bankókról, vagy épp a legtöbb legendát életre hívó forintérméről.
Mindenki ezt olvassa most!
Magyarországon először a 14. században Károly Róbert veretett aranyforintot, amelyhez a magyar pénztörténet során gyakran tértek vissza. Legutóbb 1946-ban vált szükségessé új nemzeti valuta megteremtése, mert az 1927-ben a korona helyett bevezetett pengő a második világháborút követő, ma is világrekordnak számító hiperinfláció áldozatává vált – ugyanakkor a kontrollálhatatlan pénzromlás már a háború utolsó két évében megkezdődött, hogy aztán a háború lezárását követően nagyobb ütemben folytatódjon. Az infláció, azaz az árszívonal emelkedése (és így a pénz rohamos elértéktelenedése) lépéskényszerbe hozta az akkori kormányzatot.
Mindenki ezt olvassa most!
Legyőzni az infláció szörnyetegét
Az elszenvedett háborús pusztítás következtében az infrastruktúra jelentős része megsemmisült, a gyáraknak csak harmada tudott termelni, hiány volt élelmiszerben és munkaerőben, miközben még jóvátételt is kellett fizetni, külső hitel felvételére pedig nem volt lehetőség (az inflációt a szovjetek által kiadott, fedezet nélküli szükségpénzek is gerjesztették). A bevételek – és különösen az adóbevételek – híján maradt állam beindította a bankóprést: míg 1945 tavaszán még csak az ezer, őszre már a százezer pengős bankó volt a legnagyobb forgalomban lévő címlet. Hamarosan következett a millpengő, majd a billpengő, végül az adópengő, amely eleinte csak adófizetésre szolgált, később fizetési eszközzé vált, s kétezer trillió pengőt ért (ez esetben tizennyolc nullát kell az egyes után írni).
Mindenki ezt olvassa most!
Hiperinfláció: amikor a pénz rohan az árak után
Jellemzően a havi 50 százalékot meghaladó árszínvonal-emelkedést nevezik hiperinflációnak, A hiperinfláció egyik sajátossága volt – mutat rá egy pénztörténeti tanulmány -, hogy az árak növekedési üteme nagyságrendekkel meghaladta a forgalomban lévő fizetőeszköznek az emelkedését. Az általános árszínvonal emelkedéséhez viszonyítva a papírpénz mennyiségének a növekedése 1945. július 15-én 39,6 százalékot, szeptember 30-án 28,3 százalékot, november 30-án 5,3 százalékot tett ki. Az arány 1946-ban tovább romlott: 1946. január 31-én 5,3 százalék, február 28-án 2,6 százalék, június 30-án 0,35 százalék volt. Vagyis a papírpénz mennyiségi növekedése folyamatosan „lemaradt” az árszínvonal emelkedése mögött.
A megállíthatatlan és öngerjesztő folyamat végén az árak már naponta 1500 százalékkal nőttek, azaz 24 óra alatt drágultak tizenötszörösükre, s elkészült (bár sohasem került forgalomba) a világ legnagyobb értékű papírpénze, az egymilliárd billpengős is. Ám innen már nem volt tovább: hiába nyomtattak sok nullát a bankjegyekre,
A PAPÍRPÉNZEK ELŐÁLLÍTÁSA TÖBBE KERÜLT, MINT AZ AZ ÉRTÉK, AMIT RÁÍRTAK.
Az ilyen méretű pénzromlás gazdasági és társadalmi bizonytalanságot eredményezett, a megtakarítások elolvadtak, feltámadt a cserekereskedelem, mert a reggel megkapott fizetés estére már a vacsora megvételére sem volt elég.
Magyarország vagy Zimbabwe a hiperinfláció „győztese”?
A forint bevezetése előtti rekordmagas magyarországi infláció közismert ténye mellett rendre felbukkan az állítás, miszerint a 2000-ben az erőszakos földfoglalásokat végrehajtó, és így a gazdaságot a mélybe és évtizedes inflációs pokolba taszító, akkori zimbabwei vezetés volt az egyetlen, amelynek a magyarországinál is nagyobb pénzromlással kellett szembenéznie. A kérdés minden bizonnyal elsősorban módszertani, vagyis azon múlik, milyen idősávon helyezzük el az árszínvonal emelkedését, és az ebből következő pénzromlás mértékét. Az akkori magyar mértéket egy (legalább egy) alkalommal – 2008-ban – valóban megdöntötte a zimbabwei, amikor is 11 óra alatt az árszínvonal emelkedése több mint 50 százalékos volt. Mindazonáltal az afrikai ország éveken át nem közölt hiteles adatokat a kérdésben – részben azért, mert nem nagyon volt értelme –, és bár annak mértéke minden bizonnyal elérhette az 1945-45-os magyarországit, a leginkább elfogadott állítás szerint a magyar továbbra is minden idők legnagyobb mértékű inflációja. Ugyanakkor a néhány éve bekövetkezett venezuelai gazdasági összeomlás kapcsán egyes szakértők szerint elképzelhető, hogy a pénzromlás szintje elérte a korábbi zimbabweiét.
A kormány végül az új valuta bevezetésével tudott úrrá lenni a helyzeten, ezt elősegítette a gazdaság meginduló növekedése és a szigorú költségvetési politika. Az 1946. augusztus 1-jén a 90004946. MESZ. rendelet alapján bevezetett forint 200 millió adópengőnek, illetve 400 ezer kvadrillió papírpengőnek felelt meg – az egyes mögött álló nullák száma ekkorra már 24-re nőtt.
Arany és gabona
Az új, értékét megőrizni képes pénz fedezetét a Magyar Nemzeti Bank hazakerült aranykészlete adta – pontosabban legalább 25 százalékos nemesfém-fedezetét, az aranyra válthatóság lehetősége nélkül. Az amerikai hadsereg 1946. augusztus 6-án szolgáltatta vissza a nyilasok által 1945 elején Nyugatra hurcolt, mintegy 30 tonnányi magyar aranyat.
Az új, aranyalapú pénz értékét rögzítették: az 1 uncia aranyat akkor 35 dolláros árfolyamon vettek figyelembe, így 1 kilogramm arany 13.210 forintot ért, 1 forint 0,0757575 gramm aranyat ért. A régi pénzt nem cserélték vissza, a sok kidobott pengőt az utcán seperték össze.
A forint bevezetéséhez az államháztartást is stabilizálni kellett. Ehhez sokan külföldi segélyt tartottak szükségesnek, de végül más megoldásokhoz folyamodtak. Jelentősen csökkentették a bérszintet, a fizetések átlagosan 50 százalékkal csökkentek az 1938-as bérszinthez képest, de a korábban jól kereső rétegek bérét 60-70, a munkásokét „csak” 30-40 százalékkal fogták vissza. A forint iránti bizalom növelése érdekében az állam az előirányzott pénzmennyiséget – a vásárlóerő és a rendelkezésre álló árualap egyensúlyban tartása és egy újabb pénzromlás elkerülése érdekében – fokozatosan hozta forgalomba. A kormány szigorúan szabályozta a bevezetést, körülbelül fejenkénti 40 forinttal számoltak, az alapvető élelmiszerekre pedig jegyrendszert vezettek be.
A KIBOCSÁTÁS MÉRTÉKÉT EGYMILLIÁRD FORINTBAN HATÁROZTÁK MEG.
Fontos volt a jó időzítés
Az új pénz bevezetése előtt az árukészleteket tartalékolták, a lakbért és a szolgáltatások árait pedig csökkentették. Az árukészletek tartalékolásával majd boltokba engedésével a feketepiaci árakat kívántak a forint bevezetésének időzítésére letörni.
Mindenki ezt olvassa most!
Nem volt véletlen ez utóbbi sem: az Állami Pénzverő már 1945 októberében megkapta az utasítást új forgalmi pénz terveinek elkészítésére, 1946 januárjában pedig megindult a forint – és váltója, a fillér – érméinek előállítása is.
A TERÍTÉSSEL – ILLETVE A PÉNZCSERE MEGKEZDÉSÉVEL – AZONBAN TUDATOSAN VÁRTAK 1946 AUGUSZTUSÁIG, ELŐRE BEJELENTVE AZT,
azért, hogy addigra a mezőgazdasági termények javát a termelők betakaríthassák, és azt már az új pénzért, az új árpolitikai elvek mentén értékesíthessék.
Fémhulladékból vertek annyi pénzt, mint korábban soha
Adódik persze a kérdés, hogyan tudták kivitelezni az új pénz bankjegyeinek és érméinek fizikai előállítását a szétbombázott országban? Ez nem volt egyszerű feladat. A bankjegyek nyomására alkalmas speciális papírkészletek eddigre már rég kifogytak – ezért csak kétféle címletben készült először papírpénz –, az érmék verőtöveihez szükséges nemesacél pedig az épülő (majd később lebontott) Kossuth hídhoz kellett. Így az Állami Pénzverő Nemzeti Vállalatnál végül
A RONCCSÁ LŐTT HARCKOCSIK TENGELYEIT SZERELTÉK KI A SZERSZÁMOK ÉS VERŐTÖVEK ELKÉSZÍTÉSÉHEZ, AZ ÉRMÉK PEDIG MINDENFÉLE ALUMÍNIUMHULLADÉKBÓL, PÉLDÁUL TÖNKREMENT TÁVVEZETÉKEKBŐL KÉSZÜLTEK.
A forgalmi érmesorból 1946. augusztus 1-jén az alumínium 1 és 2 forintos, a 10 és 20 filléres, és a tombak (vagy más néven hamis arany: a réz, horgany, esetleg ón sárgás vagy vöröses aranyszínű ötvözete) 2 filléres jelent meg.
Augusztus 1-jén csak a pénzforgalom elindulásához szükséges mennyiség került forgalomba a forintból, pedig
A MEGELŐZŐ HÓNAPOKBAN A BECSLÉSEK SZERINT MINDEN NEHÉZSÉG ELLENÉRE IS ANNYI PÉNZT VERTEK MAGYARORSZÁGON MINT KORÁBBAN MÉG SOHA.
A korabeli Filmhíradó tudósítása, melyből kiderül: az enyvezésnek köszönhették ropogósságukat az új bankjegyek:
A forint bevezetésének napján, 1946. augusztus 1-jén rádiós híradásban a későbbi kommunista diktátor, Rákosi Mátyás jelentette be az alapélelmiszernek tekintett kenyér maximalizált fogyasztói árát. Ekkoriban a kenyér kilogrammja kevesebb mint 1 forintba, egész pontosan 96 fillérbe került.
Mindenki ezt olvassa most!
Az első (ál)pénzrontás híre
A bankjegyforgalom 1946. augusztus 31-én még csak 355,6 millió forintot tett ki. Az első forintban számolt költségvetési év 300 millió forintos hiánnyal zárult, az aranyparitás csak névlegesen valósult meg. Kezdetben csak 10 és 100 forintos bankjegyeket hoztak forgalomba ofszetnyomással, az új 10, 20 és 100 forintosok nyomása 1947-ben jó minőségű finn és francia importpapíron réznyomással kezdődött el.
Minden igyekezet ellenére, a forintot – bár bevezetésének célkitűzése teljesült – éppúgy nem kerülte el a pénzromlás, mint elődjét, a pengőt.
PEDIG AZ 1940-ES ÉVEK VÉGÉRE AZ INFLÁCIÓ MINT KIFEJEZÉST IS IGYEKEZTEK SZÁMŰZNI A KÖZBESZÉDBŐL,
a „népi demokráciát építő” Magyarországon legfeljebb árváltozásokról, árrendezésekről lehetett írni és beszélni. Ám az infláció ettől még létezett: a fogyasztói árszint 1946-hoz képest 1949-re 52 százalékkal, 1952-re 165 százalékkal nőtt.
Aztán 1949. október 27-én a Szabad Európa Rádió bejelentette, hogy november 1-jén a bankjegyeket lebélyegzik, vagyis központilag csökkentik az értékét, és a pénz kevesebbet fog érni. Hiába volt a hír – mai szóval – „fake news”, azaz álhír, vásárlási láz uralkodott el, és a papírpénzt tömegesen váltották át érmékre. Ennek fékezésére, a hiánygazdálkodás elfedésére a kiskereskedelmi árak jelentősen nőttek, de még így sem lehetett a kereslet és a kínálat egyensúlyát helyreállítani. Az alig pár éves pénz után, az 1950-es években a kommunista párt az áruhiány miatt kénytelen volt bizonyos alapvető élelmiszerekre újra bevezetni a jegyrendszert. A hivatalosan már akkor sem létező inflációt az 1952-es központi tervgazdálkodás bevezetése tudta némileg letörni.
Kis érme- és címlettár
Az 50 forintos bankjegy 1951-ben, az 500 forintos 1970-ben, az 1000 forintos 1983-ban, az 5000 forintos 1991-ben, a 10 ezer forintos 1997-ben, a 20 ezer forintos 2001-ben került forgalomba. 1949-ig a Kossuth-címer, 1957-ig a „Rákosi-címer”, 1990-ig a „Kádár-címer” volt a bankjegyeken, helyükre 1990-től az új köztársasági címer került. Egy forintnak száz fillér felel meg, de a fillérérméket 1999-ben kivonták a forgalomból, 2008-ban az egy- és kétforintos érmék is erre a sorsra jutottak. Jelenleg 5, 10, 20, 50, 100 és 200 forintos pénzérmék, illetve 500, 1000, 2000, 5000, 10.000 és 20.000 forintos bankjegyek vannak forgalomban.
origo
