forrás: S.J. / hirado.hu
Sok családban kiürül a gyerekszoba szeptembertől. Az álmatlan éjszakák, a megfoghatatlan üresség leküzdése nem egyszerű, de könnyebben feldolgozható az elválás, ha a szülők és a gyerekek is időben felkészülnek az új életre.
Sok gyerek a fejlődési, tanulási lehetőségek miatt kénytelen már nagyon fiatalon egy távoli városba költözni. Sokan már 14 évesen belekóstolnak az „önálló” életbe.
A gyerek nyolcadik osztályos kora körül lép kamaszkorba, ez az egyik legnehezebb időszaka. A pszichológus szerint ilyenkor egyrészt nagyon erősek, másrészt nagyon gyengék tudnak lenni a tizenévesek. Ezért fontos, hogy a kamasz milyen családi közegből érkezik a kollégiumba – mondta el Szalma Ibolya a hirado.hu-nak.
(Fotó: MTI)
„Negyedik nap hallottam a hangján, hogy elbizonytalanodott”
A Gödöllőn élő Körömi Andrea fia 16 évesen, kosaraskarrierje miatt költözött Szombathelyre. „Egyházi kollégiumba került, ahol nagy hangsúlyt helyeznek a gyerek erkölcsi és lelki vezetésére. Ez megnyugtatott, de szörnyű érzés volt otthagyni, megfoghatatlan ürességet éreztem akkor. Laci először nem aggódott, bizonyítási lehetőséget látott az iskolaváltásban, de úgy a negyedik nap, amikor felhívott, éreztem a hangján, hogy elbizonytalanodott. Akkor én voltam az erősebb, és biztattam, nyugtatgattam, hogy ez jó döntés volt, és ott a helye” – mesélte Andrea.
A testvére is nehezen viselte el
Fia is tisztán emlékszik édesanyja biztatására. „Többször is megfordult a fejemben, hogy haza kellene költözni. Nagyon sokszor volt honvágyam, 4-5 hónapig biztosan. Nehéz volt, de már megszoktam” – mesélte a most már 17 éves Laci.
Talán a legnehezebben 12 éves testvére viselte el a bátyjától való távollétet – mesélte Andrea. Két héten át sírva aludt el, a villanyt égve kellett hagyni, a szobaajtót nyitva. Nagyon hiányzott neki a bátyja.
Ha nincs stabilitás, baj lehet
A pszichológus szerint jobbik esetben 14-16 éves korra kialakul már egy megfelelő értékrend, erkölcsi tartás és önállóság a gyerekben. Baj akkor van, ha nincs meg a stabilitás. Ennek katasztrofális következményei lehetnek, a gyerek ugyanis olyan közösségbe kerülhet, ahol negatív irányba befolyásolhatják, és rossz útra tévedhet – véli a szakember.
Otthagyta a sulit a pedagógus anya gyereke
Tamás például 14 évesen költözött kollégiumba, egy lakóhelyétől távoli városba. Azt mondta, akkor picit még örült is annak, hogy kikerült otthonról. „Nem volt otthon stabil családi háttér. Édesanyám odaköltözött a párjához, néha az volt az érzésem, még örülnek is neki, hogy nem vagyok ott. Kamaszkorban voltam, egyre többet csavarogtam és buliztam, végül 16 évesen otthagytam az iskolát” – mesélte a hirado.hu-nak.
Később, 18 évesen úgy döntött, hogy befejezi a sulit, sikerült is neki. „Édesanyám pedagógus, nehéz sorsú gyerekekkel foglalkozik, ennek ellenére sosem tudott fegyelmezni. Ha otthon minden rendben lett volna, biztos, hogy nincs ez a kitérő az életemben” – emlékezett vissza.
Felszínesebbek lettek a szülő-gyerek kapcsolatok
A pszichológus tapasztalatai szerint a szülő-gyerek kapcsolatok átalakultak, felszínesebbek lettek. „Azt látom, hogy sok esetben a szülők nagyon nem ismerik a gyerekeiket, nem tudtak időt szakítani arra, hogy beszélgessenek velük” – mondta. Szalma Ibolya szerint ennek hátterében a sok munka, a válások emelkedő száma és az egyre gyakoribb mozaikcsaládok állnak.
„Anyuci pici gyereke” kontra „ne szóljatok bele az életembe”
Sokszor az egyetemre, főiskolára készülő fiatalokat is nehezen engedik el a szülők, és a felnőtté válás küszöbén álló gyerekek is nehezen küzdenek meg a hirtelen jött „önállósággal”.
Szalma Ibolya szerint markánsan kétféle típusú egyetemista különböztethető meg. Az egyik a szülők édes pici gyermeke. Ők sokszor képtelenek az önálló életre, sokan a napi bevásárlást sem tudják megoldani, és hétköznap is hazarohannak. A másik típus annyira felnőttnek érzi magát, hogy senkinek nem enged beleszólást az életébe. A pszichológus szerint ez a veszélyesebb.
„Borzasztó érzés volt az állomáson”
Zsóka 18 évesen költözött el Sopronból Székesfehérvárra. „Amikor először kikísértem az állomásra, borzasztó érzés volt. Belegondoltam, hogy több ezer gyerek jön Sopronba, az én lányom pedig szintén egy másik városba megy tanulni, egy bizonytalan világba” – mondta el Lukácsi Erzsébet.
Lánya is nehéz pillanatokat, sőt éveket élt át. „Aggódva indultam el Székesfehérvárra. Nehéz volt elszakadnom otthonról, és 5 napig távol lenni a családomtól. Az első 3 évben honvágyam volt, hiányzott az az érzés, hogy valakihez tartozzak. Ami nagyon sokat segített, hogy a csoporttársaimmal szinte rögtön megtaláltuk a közös hangot, az érdeklődési körünk azonos volt, és azonos társadalmi közegből is érkeztünk” – idézte fel Zsóka.
„Amíg itthon lakott, volt egy mindennapi kontroll, tudtam, hogy mit csinál. Amikor elengedi az ember a gyerekét, ez megszűnik. Mai napig nem tudok és nem is akarok leszokni arról, hogy tudjam, hogy él a lányom, milyen hangulatban van, vagy hogy telt egy napja. Bár már 32 éves és Budapesten él, az érzések ugyanazok, mint amikor 18 évesen elindult itthonról. Ha 50 éves lesz, akkor is az én kislányom marad” – tette hozzá Lukácsi Erzsébet.
(Fotó: MTI)
Az anyának nehezebb az elengedés
Az anyának mindig nehezebb elengedni a gyerekét. „Láttam olyan édesanyát, aki kollégiumba vitte a gyerekét, és zokogott, hogy mi lesz a kisfiával” – mesélte pszichológus.
Az anyák aggódnak gyermekük miatt, hogy hogyan boldogul majd a mindennapi életben, például képes-e bevásárolni, vagy egy rántottát elkészíteni magának. Szalma Ibolya szerint nagy probléma, hogy sok szülő nem tanítja meg a gyereket a mindennapi életre. Másrészt, bármilyen nehéz is ezt elismerni, sok anyát az nyomasztja, hogy a gyermeke hiányából fakadó űrt hogyan tudja majd betölteni – magyarázta.
(Fotó: MTI)
Erre érdemes a szülőknek figyelnie
Fel kell készülni arra, hogy – főleg a fiatalabbaknál – az első időszakban a gyerek bepánikolhat, azt mondja, rosszul érzi magát, és haza akar menni. A pszichológus szerint ez 1-2 hétig tart, ahogy belerázódik a tanulásba, elmúlik majd.
A szülőknek érdemes arra figyelni, hogy, ha lehet, minél többet találkozzanak a gyerekükkel. Nem szabad hagyni, hogy csak havonta egyszer lássák, érdemes meglátogatni a kollégiumban is. „Fontos, hogy meglegyen a kontroll. Érdemes érdeklődni arról, hogy milyen közegbe kerül, arról, hogy a kollégiumban kik lesznek a szobatársai. Érdemes a szobatársak vagy a szobatársak szülei személyében szövetségest keresni a gyerek érdekében” – mondta Szalma Ibolya.
A koliban előfordulhatnak „beavatási szertartások”, ezekre nagyon oda kell figyelni. El kell mondani a gyereknek, hogy ezektől, amennyire csak teheti, maradjon távol, mert megalázhatják.
A szülők feladata, hogy sokat beszélgessenek a gyerekükkel, és legyenek érdeklődőek, mert akkor kinyílik majd és elmondja a problémáit.
Ha viszont a gyereknél azt tapasztalják, hogy vészhelyzetbe került, depressziós vagy szorong, akkor érdemes elgondolkodni rajta, maradjon-e a kollégiumban.
