Hirmagazin
Image default
Életmód hírek

Simicskó: A fiatalok haza iránti kötődését erősítik a honvédelmi táborok

A fiatalok haza iránti kötődését erősítik a honvédelmi táborok

– hangoztatta a hazafias és honvédelmi nevelésért, illetve az ezzel összefüggő beruházásokért felelős kormánybiztos pénteken a Szolnok-Szandaszőlős repülőtéren rendezett repülőtáborban.

Cikkünk frissül.

Simicskó István úgy fogalmazott: a haza védelme nemzeti ügy, fontos, hogy a fiatalok kötődjenek a nemzeti közösségükhöz, a hazához, annak védelméhez, a Magyar Honvédséghez, ezért is fontosak a honvédelmi táborok.

A kormánypárti politikus, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke az egyhetes tábor zárónapján elmondta: a szövetség 4,6 millió forintos támogatásával megvalósuló repülőtábor célja, hogy a katonai repülőszakma megismertetésén keresztül megszólítsa a repülés iránt érdeklődő fiatalokat, valamint kialakítsa a honvédség, a haza iránti kötődést.

A táborban ezen a héten húsz fiatal vett részt, akik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói, a jövő héten pedig 14-18 éves fiatalok érkeznek a táborba – fűzte hozzá.

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Magyarországon az óraátállítás 2025-ben is megtörténik. A nyári időszámításra való átállás 2025. március 30-án, vasárnap hajnalban, 2:00 óráról 3:00 órára történik. Ez azt jelenti, hogy ezen a napon egy órával kevesebb alvást biztosítunk magunknak, de este tovább élvezhetjük a világosabb estéket.

Géza

Az Európai Bizottság 2027-től szigorítani kívánta a fatüzelésű kályhák és fűtőtestek károsanyag-kibocsátási előírásait, azonban…

Géza

Mi vár idén a pályakezdőkre Szolnokon? Íme egy jó tipp a sikeres elhelyezkedéshez

Géza
Megszakítás