Home Szabadidő Kultúra „Sikk magyar terméket venni” – közel száz kiállító a Hungarikum fesztiválon

„Sikk magyar terméket venni” – közel száz kiállító a Hungarikum fesztiválon

forrás: MTI

Immár nyolcadik alkalommal rendezik meg Szegeden a Hungarikum Fesztivált és a Minőségi Magyar Termékek Vásárát – hangzott el szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában.

Mint azt Elekes Zoltán, a fesztivál igazgatója az adásban elmondta: Majdnem 100 kiállító mutatkozik be, a Magyar Hungarikum Tárházban szereplő termékek 10 százaléka szerepel a Széchenyi téren berendezett vásáron.

hirmagazin_2015-08-09_062425

Ugyanakkor nem csak a termékek, hanem a mesterségek is bemutatkoznak, így a gyerekek és a fiatalok megismerhetik dédanyáik életét, a hagyományos mesterségeket.

A fesztiváligazgató úgy vélekedett, hogy a rendezvény egyre népszerűbb, ugyanis az emberek egyre szívesebben vásárolnak magyar termékeket.

„Sikk magyar terméket venni” – fogalmazott.

Arról is beszámolt, hogy a vásár mellett haditorna bemutató, magyar kutyafajták bemutatója, solymászat, illetve népi zenekarok és táncegyüttesek fellépése is szerepel a fesztivál programjában

 

Exit mobile version
Megszakítás