21 C
Budapest
2023. június. 4. vasárnap

Shane Tusup magyar versenyzője legyőzte Hosszút Katinkát

Dátum:

Megosztás:

Szilágyi Liliána nyerte a magyarok különcsatáját Pekingben, az Úszó Bajnokok Sorozata második állomásán, ahol Hosszú Katinka kedvenc számában is második lett.

Három magyar versenyző mérte össze erejét 200 méter pillangón a viadal második, egyben a tavaly életre hívott sorozat zárónapján: az első állomáson, a hét közepén Sencsenben Hosszú diadalmaskodott, most azonban Szilágyi 19 századdal, 2:08.37 perces idővel megelőzte háromszoros olimpiai bajnok riválisát. Szilágyit jelenleg Hosszú korábbi férje és edzője, Shane Tusup készíti fel.

Kép az Instán:

https://www.instagram.com/p/B7aWJ9ohQ_x/?utm_source=ig_embed

A szám harmadik magyar versenyzője, az aktuális világbajnok Kapás Boglárka a negyedik lett 2:09.91 perccel.

Ami talán még Szilágyi sikerénél is nagyobb meglepetés, hogy Hosszú kedvenc számában, 200 méter vegyesen is második lett, 67 századdal kapott ki a kanadai Sydney PickremtőlA 30 éves klasszis ebben a számban 2013. július 27. óta őrzi veretlenségét, már ami az olimpiát, a világbajnokságokat, az Európa-bajnokságokat és a világkupasorozatot illeti. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a két, embertpróbáló szám között Hosszú 100 méter háton is érdekelt volt, ahol 1:01.24-gyel negyedik lett, majd még 200 méter gyorson is rajthoz állt, de erre már nem maradt ereje, jelentős hátránnyal, 2:06.89 perccel lett negyedik.

Kozma Dominik 400 méter gyorson lett ugyancsak negyedik.

A nap zárásaként 4×100 méteres vegyes vegyesváltók küzdelmeit rendezték nemzetközi csapatok részvételével. A második helyezett négyesnek tagja volt Kapás Boglárka és Késely Ajna, a harmadiknak pedig Hosszú Katinka.

Az 1,2 millió dollár összdíjazású eseményre – amelynek első állomását a hét közepén Sencsenben rendezték – a FINA hívta meg a sportág legjobbjait.

A nagymedencés viadalon nem rendeztek előfutamokat, számonként mindössze négyen indultak, az első helyezett 10 ezer, a második 8 ezer, a harmadik 6 ezer, a negyedik 5 ezer dollárral gazdagodott.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Hazánkba is megérkeztek a Pokol Angyalai (Hell’s Angels) motorosklub tagjai

Az Egyesült Államok a társaságot bűnözők bandájaként tartja számon. A világ minden tájáról jönnek a tagok, akik hazánktól...

Videón az M1-esen át menekülő őz, amely egy tatabányai kertben talált menedéket

Őzet találtak egy családi ház kertjében Tatabányán pénteken. Az állat kilométerekről, az M1-es autópályán át kóborolhatott el idáig. Az M1-es...

Sorsfordító kijelentést tett Volodimir Zelenszkij

Ukrajna készen áll a rég várt ellentámadás megindítására, hogy visszafoglalja az Oroszország által megszállt területeket – közölte az ukrán...

Itt vannak az új hulladékgazdálkodási rendszer díjai

Megismerhetők azok a díjak, amelyeket alkalmazni kell az energiaügyi miniszter rendelete alapján a július 1-jétől hatályos hulladékgazdálkodási rendszerben. A...