péntek, december 20, 2024
Home Főhírek Belföldi hírek SENKIRŐL NEM MONDUNK LE, MINDEN MAGYAR MEGKAPJA A TISZTESSÉGES ELLÁTÁST

SENKIRŐL NEM MONDUNK LE, MINDEN MAGYAR MEGKAPJA A TISZTESSÉGES ELLÁTÁST

19

Senkiről sem akarunk lemondani, nekünk minden élet számít, az időseké is, a tisztességes egészségügyi ellátás fenntarthatóságáért kellett meghozni olyan szabályokat, mint a kijárási tilalom. A vakcina már a horizonton van, addig kell kitartani

– erről beszélt a Kossuth rádióban Orbán Viktor miniszterelnök.

Jó ütemben, kellő pontossággal hoztuk meg a koronavírus-járvány miatt szükséges szigorító intézkedéseket, és így 99 százalék feletti az esélye annak, hogy az egészségügyi rendszer működőképes marad, és minden magyar megkapja a tisztességes ellátást.

Orbán Viktor szerint nem tudtunk elszakadni Ausztriától, az ottani tendencia érvényes Magyarországon is, ez alapján az orvosmatematikusok megbecsülték, hogy változatlan állapotok mellett a rendelkezésünkre álló orvosok és ápolók számát figyelembe véve, vészesen megközelítettük volna azt a határt – vagy be is szakadt volna a födém -, amelynél még szakszerűnek mondható az ellátás.

Ezért volt szükség a szigorításokra, főként a kijárási tilalomra, mert ez a kulcs. Senkiről sem akarunk lemondani, nekünk minden élet számít”, az időseké is, és minden emberért harcolni akarunk – hangsúlyozta.

 A koronavírus elleni vakcina kapcsán a kormányfő megerősítette, hogy azt tartja jónak, ha minél több oltóanyag áll rendelkezésre, és ebből nem szabad politikai ügyet csinálni.

Az oltás nem lesz kötelező, azok pedig, akik beoltatják magukat, majd eldöntik, melyikben bíznak: egy amerikai cég inkább üzleti megközelítésű logikáját érzik magukhoz közel, vagy az állami fejlesztésű orosz vakcinát, vagy a még államibb kínait.

A vakcina már a horizonton van, néhány hetet kell még kibírni, még ha az elején csak kisebb mennyiségben is érkezik. Addig kell kitartani, amíg a vakcina meg nem jön.

kormany

Hirmagazin.eu

ElőzőMestermunka – videó
KövetkezőVisszatérítik a novemberi közlekedési bérletek árát..
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Megszakítás