Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Semmit sem nyert azzal, hogy kipakolt? Sok börtönév vár H. Attilára, aki...

Semmit sem nyert azzal, hogy kipakolt? Sok börtönév vár H. Attilára, aki feldobta a társait, köztük Curtis testvérét a Katzenbach-gyilkosság ügyében

Katzenbachnak (képünkön) 2009-ben veszett nyoma, holtteste 11 évvel később került elő /Fotó: RAS-archívum﷯

H. Attila volt társaira vallott a Katzenbach-gyilkosság ügyében. Sz. Lajos – a rapper Curtis testvére – a legjobb barátja volt, a két család össze is járt. A két férfi szembesítése nem járt eredménnyel, mindenki ragaszkodott a saját álláspontjához.

Néhány nappal ezelőtt nyilatkozott Curtis testvére ügyéről, hangoztatva, hogy biztos az ártatlanságában. Ismert, Sz. Lajost azzal gyanúsítják, hogy a társaival együtt előre kitervelten meggyilkolták az MTK egykori játékosát, Katzenbach Imrét. A gyanúsítottakat H. Attila vallomása alapján fogták el. H. ügyvédje, dr. Asztalos Péter szerint védence története kerek.

Az első hazugságvizsgálaton, amikor az ügyfelem, H. Attila azt állította, hogy semmi köze az ügyhöz, a poligráf bejelzett, vagyis kiderült, hogy nem mondott igazat. Ám az újabb vizsgálaton már átment

– közölte a dr. Asztalos Péter ügyvéd a Blikk-kel. „Ekkor neveket soroltak fel neki, és a később meggyanúsított személyeknél szintén jelzett az eszköz. Egyébként figyelemmel kísérem a sajtóban megjelenteket és néha jót mosolygok rajtuk.”

Arra a kérdésre, hogy mégis milyen értesüléseken mosolyog, dr. Asztalos Péter azt felelte, hogy például azon, hogy H. Attila többször változtatta a vallomását, hogy alkut köthessen. „Míg eljut valaki a beismerő vallomás megtételéig, az egy folyamat. Először tagad, utána elmond bizonyos dolgokat a saját szerepét szépítve, majd amikor látja, hogy nincs más megoldás, mindent bevall. H. Attila története már elég kerek, mégpedig régóta az.” Az ügyvéd megjegyezte, hogy a szembesítések nem vezettek eredményre, mert mindenki kitartott a saját álláspontja mellett.

„Az üggyel kapcsolatban fontos feltenni néhány kérdést. Egyrészt, ha engem megnevezett volna, és úgy látom, hamisan, akkor mindent elmondanék a nyomozó hatóságnak. Sz. Lajos miért nem teszi ezt meg? Tagad, de nem tesz vallomást. Másrészt, miért dobnám fel az egyik legjobb barátomat a rendőrségnek? Továbbá, miért nevez meg olyan embert, akit nem is ismer, csak a becenevét tudja? Miért kínálná meg pont őket egy életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegetett üggyel?”

Mindehhez dr. Asztalos Péter hozzátette még azt, hogy tévedés az is, hogy H. Attila a nyomozó hatósággal kötött egyezség révén hamar szabadulhat. „Együttműködött, elmondta az ügyre vonatkozóan, amit tud, azzal együtt, hogy elismerte saját bűnösségét is. Az egyezség pedig hosszabb ideig tartó szabadságvesztésről szól, ami hozzáadódik majd ahhoz a büntetéshez, amelyet jelenleg tölt az Eclipse-ügy miatt” – hangsúlyozta az ügyvéd.

A Katzenbach-ügy

A Blikk korábban beszámolt róla, hogy Sz. Lajost és társait azzal gyanúsítják a férfit, hogy 2009-ben a társaival együtt előre kitervelten meggyilkolták az MTK egykori játékosát, Katzenbach Imrét. A volt focista strómanként érintett volt az Eclipse Informatikai Zrt. ügyében. A cég annak idején rendkívül szövevényes, titkosszolgálatokat is érintő kapcsolatokkal rendelkezett. Óriási összegek folytak át a cégen keresztül más vállalkozásokhoz, mint később kiderült, így mosták tisztára a hatalmas mennyiségű pénzt.

Katzenbach egy idő után szabadulni akart szorongatott helyzetéből. Tudta, hogy meg akarják ölni. Kétségbeesett, segélykérő levelét tavaly adtuk közre. A volt focista mintegy félmilliárd forint felvételét követően Görögországba menekült. Onnan ugyan még hazajött, de aztán nyoma veszett. Felmerült az is, hogy a férfit megölték. Ez tavaly ősszel bizonyosodott be, amikor Katzenbach Imre holttestét megtalálták az Eclipse-ügy miatt többéves szabadságvesztését töltő H. Attila baranyajenői birtokán. Információink szerint Katzenbach halálát a fejére mért ütés okozhatta.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: RAS-archívum

Exit mobile version
Megszakítás