Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

„Sejtettük, hogy egyszer gyilkolni fog” – Időzített bomba volt az a férfi, aki kivégezte a 6 éves szekszárdi kislányt

Szekszárd — Bosszút esküdött a péntek este meggyilkolt szekszárdi kislány, a hatéves Leonetta édesapja. Gábor, mint mondta, tudja, hogy már soha nem kaphatja vissza a gyermekét, de nem hagyhatja annyiban a lánya halálát.

A kislányt március 8-án kezdték keresni, miután nyoma veszett. Végül egy patakban találták meg a meztelen holttestét.

– A feleségem és a rendőrök találtak rá a vízben. Halálra verték egy vascsővel. Én szedtem össze az agyvelejét és a kis koponyájának darabjait – csuklott el az apa hangja, miközben megmutatta a gyilkosság helyszínét. – Ott, ahol a szalag van, ott találták meg az én kis drágámat. A testétől pár méterre ott volt a bugyija is! – sírta el magát a férfi, aki azt is elmondta: a gyermek megölésével a kislány egyik tizenkilenc éves unokatestvérét gyanúsítják a zsaruk.

Leonettát (†6) elcsalta majd megölte az unokatestvére /Fotó: Varga Imre

A család elmondása szerint a gyanúsított a kislánnyal és velük élt egy házban. Nagyon sokszor kábítószer hatása alatt volt. A végzetes délutánon az otthonuktól csalta el a gyermeket. Ezt egy térfigyelő kamera rögzítette.

– Milyen ember az, aki ilyet tesz? A saját unokatestvérét megöli – motyogta alig hallhatóan a kis Leonetta édesanyja, miközben egy könnycsepp csordult ki a szeméből. – A mérhetetlen fájdalom miatt nyugtatókon élünk mindketten – tette hozzá a megölt kislány apja. – A gyilkosság óta egy szemhunyásnyit sem aludtam. Egy hónapja az édesanyám halt meg, most pedig a lányomat veszítettem el – sírta el magát a gyászoló férfi.

A 19 éves fiú egy vascsővel zúzta szét a kislány koponyáját

A szülők szerint előre lehetett sejteni, hogy előbb-utóbb komoly bajt okoz majd a fiatal.

– Sejtettük, hogy egyszer gyilkolni fog! Már gyerekkorában állatokat ölt és boncolt. Volt, hogy a tűzbe dobott egy kutyát: tetszett neki, ahogyan az állat lángra kap.

Gábor, a kislány édesapja megmutatta, hol találtak rá gyermeke holttestére /Fotó: Varga Imre

A helyiek úgy tudják, szörnyű tette után a gyilkos magával is végezni próbált.

– Közel ötven rendőr vett részt a helyszíni munkában. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai rövid időn belül előállítottak egy 19 éves szekszárdi férfit. Az elkövető részleges beismerő vallomást tett – közölték a zsaruk, hozzátéve: az ügyben emberölés miatt indult eljárás.

Járőröznek a zsaruk

A gyilkosság óta rendőrök vigyázzák az utcát, ugyanis a gyilkos családja és a gyászolók között pattanásig feszült a helyzet. Ottjártunkkor a járőröző zsaruknak erősítést kellett hívniuk, miután a két család tagjai között elszabadultak az indulatok.

Forrás: Blikk

Kapcsolódó hírek

Kövér László házelnök büntető feljelentést tett a korábbi parlamenti (füstgyertyázásos rendbontás) miatt Bedő Dávid, Hadházy Ákos, Lőcsei Lajos és ismeretlen tettesek ellen..

Géza

Gyors ítélethozatal és szigorú büntetés: a közbiztonság záloga .. Köszönjük!

Géza

Fekete autóba próbálnak becsalni gyerekeket? Megszólalt a rendőrség.. (18+)

Géza