Bár Sebestyén Balázs az idős sofőröket is megsértette, úgy tűnik, hogy a háziorvosok etikai és szakmai büszkeségébe gázolt bele leginkább egy korábbi kijelentésével a rádióban.

Az orvosok közleményben határolódtak el a műsorvezető véleményétől, aki szerintük korrupció gyanújával sározza be az egész orvostársadalmat.

Nagy felháborodást váltott ki Sebestyén Balázs műsorvezető múlt heti véleménye, amikor arról beszélt, hogy az idősektől elvenné a jogosítványt és megbüntetné azokat a házi orvosokat is, akik ötezer forintért kiállítják az egészségi alkalmasságról szóló papírt

– írta a 24.hu, melynek az orvosok közleményben reagáltak.

A hvg.hu szerint Sebestyén Balázs azzal haragította magára az orvostársadalmat, hogy korábban saját rádióműsorában felidézte azt az esetet, amikor egy idős házaspár rossz helyen hajtott fel az M4-es autópályára Gyömrőnél és szemben haladt a forgalommal. A sofőrt két autós állította meg és fordította vissza.

Sebestyén a műsorban arról beszélt, hogy bizonyos háziorvosok ötezer forintért engedik hosszabbítani az idős sofőröket

– írta a lap.

Bemegy a papa 68 évesen mankóval, járni nem tud, a zöldségesig nem engednéd le, aztán a háziorvos ötezer forintért azt mondja, vezessen. Aztán kienged egy gyilkost az útra, aki majd megöl valakit. Legjobb esetben saját magát. Ezt nehezen tolerálom

– fogalmazott a műsorvezető a rádiós műsorban.

A Háziorvosok Online Szervezete, a Magyar Orvosi Kamara Háziorvosi Csoportja, a háziorvosi és házi gyermekorvosi kollegiális vezetők a teljes háziorvos társadalom nevében elhatárolódnak Sebestyén Balázs műsorvezető azon kijelentéseitől, miszerint a háziorvosok 5000 forintért egészségi alkalmasságot igazolnak olyan idős páciensek részére, akik a gépjárművezetésre egészségügyi szempontból amúgy alkalmatlanok. A műsorvezető evvel kapcsolatos gondolatmenete sértő, rágalmazó, durván általánosító a háziorvos társadalomra nézve, másrészről korrupció gyanújával sározza be az egész orvostársadalmat. A térítési díj ellenébe igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásokról szóló jogszabály pontosan meghatározza, hogy 60 év felett 2500 forint, 70 év felett pedig 1700 forint az alkalmassági vizsgálatok díja” – idézi a közleményt a 24.hu.

A közleményben az oldal állítása szerint az orvosok kiemelik, hogy a fenti vizsgálatok során a háziorvos pillanatnyi állapotot tud felmérni, így a felelősség az egyént, illetve a szakorvosokat terheli, akiknek jelezni kell a háziorvos felé, ha bármilyen probléma fennáll, ami kérdésessé teszi a járművezetési alkalmasságot.

A közleményt eljuttató orvosok, annak ellenére, hogy elhatárolódnak Sebestyén Balázs véleményétől, szigorításokat helyeztek kilátásba. felvetéseik közé tartozik, hogy

bizonyos meghatározott kor után (például 80 év felett) a jogosítvány meghosszabbításához specifikusabb vizsgálatok elvégzését (pl. neuropszichológiai vizsgálatok, PÁV IV. alkalmassági vizsgálat) javasolják,

és a szubjektív tényezők minimalizálása érdekében akár járási szinten felálló független bírálóbizottságok kezébe adnák az idősek jogosítvány hosszabbításának az eldöntését.

A közlemény végén Sebestyén Balázst helyesbítésre szólítják fel.

A vezető kép forrása: Instagram/@sebestyenbalazs_official

hirado / Hirmagazin.eu

ElőzőIdőjárási előrejelzés: Többségében kánikula lesz az előttünk álló 30 napban
Következő„Ledózerolt” egy üzletet egy kisbusz Budapesten
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza