Hazudna, ha azt mondaná, hogy nem okozott benne bizonytalanságot.

Bár manapság már úgy véli Ördög Nóra, hogy nem feladata senkit meggyőznie arról, milyen is valójában, bevallotta: volt olyan időszak a karrierje alatt, amikor ő maga is nagyon kereste a választ erre a kérdésre.

NZ1_4308
Fotó: Nagy Zoltán

Ez elsősorban az én belső parám volt, de azért volt egy-két olyan kedves kollégám, akik nyilatkoztak olyan dolgokat, hogy „végülis arra is kell egy ember, hogy valaki a telefonszámokat jól és pontosan be tudja olvasni”. Ezt Sebestyén Balázs mondta például rólam. Ezt többször is előkerült, hogy „Szép a Nóri, de nincs személyisége”

– emlékezett Ördög Nóra a Sopronfesten egy Kadarkai Endrének adott interjúban. Sebestyén Balázs ráadásul azt is mondta a műsorvezetőnőről: „kevés személyiség, nagy hang”.

Ezek nem estek túl jól, de egyrészt a Balázstól elfogadok bármit, én nagyon nagyra tartom őt, és nem is szoktam túl sokáig emlékezni arra, hogy kire miért is kéne haragudnom

– reagált őszintén Ördög Nóra.

Hozzátette: hazudna, ha azt mondaná, hogy nem okozott benne bizonytalanságot egy-egy ilyen Balázs-féle megjegyzés, de ma már nem akar senkit meggyőzni arról, milyen is ő.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőKözzétették a nagyszabású amerikai-orosz fogolycsere névsorát – videók
KövetkezőMagyar filmek 2 hónapon át! – A martfűi rém – videó (18+)
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza